Inside AdWords Magyarország
A Toll Brothers és a Wayfair.com piacon belüli szegmensekkel bővíti a vállalkozását
2014. május 27.
Mit szólna ahhoz, ha abban a pillanatban érhetné el a vásárlókat, amikor készen állnak a vásárlásra?
Ez az ötlet áll a
piacon belüli szegmensek
funkció hátterében, amely egy
tavaly
bevezetett AdWords megjelenítési lehetőség. A felkeresett webhelyekhez, megtekintett hirdetésekhez és utolsó konverziókhoz hasonló vásárlási jelek használatával a szolgáltatás azokhoz az ügyfelekhez juttatja el a hirdetéseket, akik aktívan keresnek vagy hasonlítanak össze termékeket és szolgáltatásokat a Google Display Hálózaton. Egy év elteltével a piacon belüli szegmensek ma már nagy számban kapcsolnak össze olyan vállalkozásokat minősített potenciális ügyfelekkel, mint a
Wayfair.com
, Amerika második legnagyobb lakásfelszerelés-forgalmazója, illetve a
Toll Brothers
luxusotthon-építő vállalat.
A piacon belüli szegmensek használatával a Wayfair esetenként
20%-kal magasabb válaszadási intenzitást
ért el. „Sokkal hatékonyabban megtalálhatók azok az ügyfelek, akik éppen vásárlás előtt állnak” – jelentette ki Ben Young, a Wayfair vezető üzleti elemzője. „Ők már túl vannak a döntési folyamaton, és csak a tökéletes ajánlatot vagy áruházat keresik a megrendeléshez.”
A Toll Brothers piacon belüli vásárlókat ért el az ingatlanpiaci és az ahhoz kapcsolódó szegmensekben, például az „eladó családi házak”, a „lakberendezés” vagy a „berendezési tárgyak” terén. Eredmény:
akár 50%-kal alacsonyabb CPA-k
, több potenciális ügyfél, és
akár háromszoros átkattintási arány (CTR)
a remarketinghirdetések esetén. „Az egyik legnagyobb kihívás a minőség” – mondja Tim Bolle, a Toll Brothers onlinemarketing-menedzsere. „Amikor értesültünk a piacon belüli szegmensek funkcióról, tudtuk, hogy lehetőséget kaptunk az aktív ingatlankeresést végző minőségi közönség megszólítására.”
A piacon belüli szegmenseket könnyen hozzáadhatja a kampányokhoz. A beállítás az AdWords-fiók Display-részének „Érdeklődési kategóriák és remarketinglisták” lapján található. A hirdetők 14 különböző ágazat számos nyelven (többek között japánul, franciául, németül) rendelkezésre álló piacon belüli szegmensei közül választhatnak; a választható nyelvek listája hamarosan tovább bővül. További információt az
AdWords Súgóban
talál.
Írta: Diya Jolly, termékmenedzser, Google Display Hálózat
Továbbfejlesztett kampányok: Mi történik 2013. július 22-én?
2013. július 16.
A hirdetők már több mint 3 millió korábbi kampányt frissítettek továbbfejlesztett kampánnyá. Ha Ön már valamennyi kampányát frissítette, akkor nincs több dolga. Ha fiókjában még vannak korábbi kampányok, akkor ebből a bejegyzésből tájékozódhat, hogy mi fog történni a 2013. július 22-ei kezdettel automatikusan frissített kampányokkal.
Automatikus frissítési útvonal
Mindenképpen javasoljuk, hogy minden kampányát még 2013. július 22. előtt frissítse, így azok beállításait Ön adhatja meg. Ha nem frissít, az AdWords rendszer az alábbi alapértelmezett beállítások szerint frissíti a kampányokat.
A kampányokat a rendszer az összes új AdWords-kampányhoz hasonlóan konfigurálja, hogy azok az összes eszközön elérjék az ügyfeleket. A továbbfejlesztett kampányok számára
mobilajánlat-korrekciót
kell beállítani, amely a mobileszközökre vonatkozó ajánlatokat, hirdetési pozíciókat és kattintási mennyiségeket befolyásolja. Az alábbi táblázatban látható, hogy a mobilajánlat-korrekciót a korábbi kampány által célzott eszközöktől függően hogyan állítja be a rendszer. A kampányok automatikus frissítése után bármikor módosíthatja az alapértelmezett mobilajánlat-korrekciót és az egyéb kampánybeállításokat.
Korábbi kampány eszközcélzása
Alapértelmezett mobilajánlat-korrekció
Számítógépeket célzó kampányok
Beállítás a
hasonló hirdetők
ajánlatai alapján.
Csak táblagépeket célzó kampányok
Beállítás a
hasonló hirdetők
ajánlatai alapján.
Csak mobileszközöket célzó kampányok
+0% (ugyanaz az ajánlat minden eszköz esetében)
Csak táblagépeket és mobileszközöket célzó kampányok
+0% (ugyanaz az ajánlat minden eszköz esetében)
Különleges esetek
A fent leírt kategóriák a korábbi kampányok túlnyomó részét lefedik. Vannak azonban olyan különleges esetek, amelyekben eltérő frissítési beállításokat alkalmazunk, mint például a Google Display Hálózaton futó, ugyanakkor eszközspecifikus célzást használó korábbi kampányok esetén. A különleges esetekkel kapcsolatban
az AdWords Súgóban
olvashat részletes tájékoztatást.
Frissítsen még ma gyorsan és egyszerűen
Ha egy vagy több kampányt frissít, akkor érdemes az AdWords Frissítési központot használni. A szolgáltatás használata egyszerű, és lépésenként végigkalauzolja Önt a folyamaton.
Tudjon meg többet,
vagy
látogassa meg most a Frissítési központot
.
Örömmel segítünk!
Szeretnénk, ha sikereket érne el az AdWords használatával, ezért kérjük,
vegye fel a kapcsolatot velünk
, ha segítségre van szüksége a továbbfejlesztett kampányokra történő frissítés során. A továbbfejlesztett kampányok sikeres használatával kapcsolatos további részletekért, tippekért és forrásokért tekintse meg a
súgócikkeket
és a
továbbfejlesztett kampányok weboldalát
.
Írta: Sridhar Ramaswamy, mérnöki tevékenységekért felelős alelnök
Találd meg célközönségedet demográfiai adatok segítségével
2012. szeptember 7.
A marketingesek már régóta meg szeretnék ismerni a különféle nyomtatott és közvetített médiák közönségének az összetételét, hogy jobban testreszabhassák üzenetüket, és relevánsabb hirdetéseket jeleníthessenek meg az ügyfeleknek. A közönség ismerete a digitális hirdetésekben is ugyanilyen fontos, éppen ezért több mint egy évvel ezelőtt
bevezettünk
egy
béta
szolgáltatást, amelynek segítségével hirdetéseket jeleníthetsz meg bizonyos demográfiai kategóriák alapján, úgy mint a kor és a nem.
2011 óta keményen dolgozunk rajta, hogy ez minél több hirdető számára elérhetővé váljon. A marketingesek nagyszerű eredményeket tapasztaltak. A Blue Nile egyik kampányában például demográfiai adatokat használt, hogy elérje az eljegyzési gyűrűk potenciális vásárlóit, és az USA-beli online vizuális kampányok átlagos átkattintási arányának tízszeresét tapasztalta.
A mai napon örömmel tudatjuk, hogy ez a funkció szélesebb körben, 39 megcélozható országban elérhetővé vált az AdWords kampányaiban. Amennyiben elérhető a területeden, meg fog jelenni a Display Hálózat lapon, úgy mint Kor és nem szerinti célzás.
A demográfiai kategóriák kiegészítik az AdWords többi célzási funkcióját, például az
érdeklődési
kategóriákat
, a
remarketinget
és a
kulcsszó
alapján történő kontextus szerinti
célzást
. A végső cél, hogy marketinges üzeneted megfelelő finomításával a megfelelő közönséget a megfelelő hirdetéssel érhesd el. Ha például jógás felszereléseket árulsz, és tudod, hogy a célközönségedet jobbára 25 és 34 év közötti nők alkotják, akkor beállíthatod úgy a kampányodat, hogy elsősorban ennek a közönségnek jelenítsen meg hirdetéseket, azok helyett az emberek helyett, akiket valószínűleg kevésbé érdekel a termék.
Azt szeretnénk, hogy könnyebben kapcsolatot tudj teremteni a közönségeddel, vagyis hogy hatékonyabb marketingkampányokat bonyolíthass le. Ez is része azon erőfeszítéseinknek, amelyek célja az, hogy az ügyfelek hasznosabb hirdetésekhez jussanak, amelyek segítségével az internetes tartalmak könnyebben finanszírozhatóvá válhatnak. Ha el szeretnéd kezdeni a demográfiai adatok alkalmazását a kampányaidban,
keresd
fel
a
súgónkat
.
Írta: Jon Krafcik, termékmenedzser
Még rugalmasabb célzás a Display hálózaton
2012. június 25.
A múlt hónapban
mutattuk be a Display Hálózat lapot
, az AdWords új kezelőfelületét, mely kifejezetten a Display Hálózaton
lebonyolított vásárlások könnyebbé és hatékonyabbá tételét szolgálja, és egy helyen tartalmazza a célzási, az ajánlattételi és az
optimalizálási beállításokat. Hogy még több beleszólásod legyen a vizuális hirdetéseid működésébe, most pedig a Display Hálózat
lapról elérhető új, Rugalmas elérés nevű célzási beállításunkat mutatjuk be.
A következő hetekben AdWords-fiókod Beállítások lapjának Hálózatok és eszközök szakaszában meg fog jelenni egy új
célzási lehetőség, a "Rugalmas elérés". A rugalmas eléréssel finomhangolhatod, hogy hol jelenhetnek meg a hirdetéseid, mivel a
kampányszint helyett a hirdetéscsoport szintjén adhatod meg a beállításaidat. Ezáltal nagyobb mértékben szabályozhatod, hogy hol
jelenjenek meg a hirdetéseid, és kik láthassák azokat.
Mi szükség volt erre a módosításra?
Ma még kampányszinten, a Széleskörű elérés vagy a Specifikus elérés beállítás kiválasztásával történik a Display Hálózaton belüli
célzás kezelése.
A Széleskörű elérés választásakor hirdetéseid azokon az oldalakon jelennek meg, amelyek megfelelnek az elsődleges
célzási módszerednek.
A Specifikus elérés választásakor a hirdetések csak azokon az oldalakon jelennek meg, amelyek minden célzási módszernek
megfelelnek.
A rugalmas elérés segítségével több célzási módszer tetszőleges kombinációját választhatod ki a hirdetéscsoport szintjén, továbbá
különböző célzási és ajánlattételi módszereket is kombinálhatsz a hirdetéscsoport szintjén. Emellett a megoldás felvilágosítást nyújt
arra vonatkozóan, hogyan befolyásolják célzási beállításaid a kampányaid elérési és megjelenítési eredményeit.
Hogyan befolyásolja mindez a már meglévő kampányaimat?
A rugalmas elérés júniusban, választható beállításként jelenik meg az AdWords-fiókokban, és az év végére le fogja váltani a
Széleskörű és a Specifikus elérés beállítást.
Miután kiválasztod ezt a beállítást egy meglévő kampányodban, nem állíthatod vissza az Széleskörű vagy a Specifikus elérést, és
minden új hirdetéscsoportban a Rugalmas elérés lesz az alapértelmezett beállítás. Az aktuális célzási és ajánlattételi beállításaid
megmaradnak, de ezentúl az egyes hirdetéscsoportok szintjén választhatod ki a célzás és az ajánlattétel módját.
További információ
Ha további tájékoztatást szeretnél a Rugalmas elérés nyújtotta előnyökről, látogass el az
AdWords Súgójába
.
Több helyi vonatkozású hirdetés - kevesebb erőfeszítés
2012. május 4.
A helyi kampányok számos cég számára fontos tényezőt jelentenek - egyre több felhasználó keres helyi információkat az interneten, legyen szó akár útvonaltervezésről vagy egy helyi telefonszámról. A Google hálózatán végzett kereséseknek több mint 20%-a konkrét földrajzi helyhez kötődik, a felhasználók pedig gyakran reagálnak gyorsan a helyi keresésekre. A
felmérések szerint
(angol nyelvű cikk) az okostelefonon helyi vonatkozású információkat kereső felhasználók 88%-a egy napon belül hajt végre valamilyen műveletet a keresés kapcsán.
A helyi ügyfelek számára relevánsabb hirdetések létrehozásának támogatása érdekében a helybővítményekhez kapcsolódóan bevezetünk egy új fejlesztést: a hirdetés szövegébe már automatikusan beilleszthetsz helyi információkat, például az adott város nevét, egy telefonszámot vagy az irányítószámot.
Helyi vonatkozású hirdetések készítése
Helybővítmények használata esetén a helybeillesztési funkcióval helyi paraméterekkel bővítheted a hirdetés címét, szövegét, megjelenített URL-címét és/vagy cél URL-címét. A hirdetésben szereplő paraméter helyére dinamikusan beillesztjük a helybővítménynek megfelelő információt. A helyet az ügyfél fizikai tartózkodási helye alapján, illetve az ügyfél által egy adott hely iránt mutatott érdeklődés alapján tudjuk megállapítani.
Az alábbiakban egy helybeillesztés nélküli hirdetést, alatta pedig egy olyan hirdetést láthatsz, amely a hirdetés szövegében és megjelenített URL-címében helybeillesztést alkalmaz.
Helybeillesztés nélküli hirdetés
Helybeillesztést használó hirdetés
A második példában a következő kódot használtuk a hirdetés szövegéhez: "Find a {lb.city:Local} Store or Shop Online - Free Shipping Order Today!" (Keresse fel üzletünket {lb.city:helyben}, vagy vásároljon online Ma ingyenes kiszállítással!) A megjelenített URL pedig a következő: "www.retailer.com/{lb.city:Local}" (www.kereskedo.com/{lb.city:helyben}).
A helybeillesztés engedélyezéséhez először be kell állítani és aktiválni kell a helybővítményeket. A helybeillesztés akkor is működik, ha a helybővítmények
más bővítmények miatt nem jelennek meg
.
Egyszerűbb kampánykezelés
A helybeillesztés használata esetén nem kell különböző hirdetéseket létrehoznod a különböző földrajzi helyekhez - csak állítsd be a helybővítményeket, szúrd be a kívánt paramétereket, a többit pedig bízd a helybeillesztésre.
"A hirdetéseink helyi információval történő manuális testreszabásával lenyűgöző sikereket értünk el a legfontosabb piacainkon, ami azt mutatja, hogy a tárolási szolgáltatások esetében az ügyfeleknek helyi vonatkozású találatokra van szükségük" - árulta el Chris Laczi, az Uncle Bob's Self Storage hirdetési igazgatója. "Mindezek miatt rendkívül izgatottan várjuk, hogy használatba vehessük a helybeillesztési szolgáltatást. A funkció megkönnyíti majd a helyi információkkal testreszabott hirdetések kialakítását az általunk megcélzott több mint 400 földrajzi helyhez, és várakozásaink szerint a hirdetések konverziós arányát is jelentősen növeli majd."
A helybeillesztési funkcióval és a helybővítményekkel kapcsolatban a
súgóban
olvashatsz további tudnivalókat. A funkciót az AdWords API legfrissebb verziója támogatja. Az AdWords Szerkesztő támogatása a szolgáltatás következő kiadásában várható.
Írta: Brett McLarnon, szoftvermérnök
A Display Kampányoptimalizáló mindenki számára elérhető
2012. április 12.
Nemrégiben bejelentettük a kontextus szerinti motorunkat érintő eddigi legnagyobb fejlesztésünket: a Google Display hálózat kampányok optimalizálási lehetőségét egészen a kulcsszavak szintjéig a következő-generációs
kulcsszó alapján történő kontextus szerinti célzás
révén. Ezen új szabályozási lehetőségeinknek köszönhetően hirdetőink egy teljesen új szinten finomhangolhatják a kampányuk teljesítményét - ez olyan, mintha egy normál motorral rendelkező autóból átülnél egy 6 sebességes versenyautóba. Azon hirdetők, akik jobban szeretnének automatikus sebességkövetésre kapcsolni, és a munka fontosabb részét a Google technológiájára bíznák, az automatikus optimalizálási eszközökkel maximálisra növelhetik a Display kampányok teljesítményét, miközben értékes időt és erőforrásokat takaríthatnak meg. Az ajánlatok
Konverzióoptimalizálóval
és
Intelligens CPC
-vel történő módosításától az opcionális elhelyezések Display Kampányoptimalizálóval való automatikus megkereséséig - ezek a funkciók segítenek elérni ROI céljaidat, miközben jóval kevesebb erőfeszítésre van szükséged.
A Display hálózat önműködő autója - a Display Kampányoptimalizáló
A Display Kampányoptimalizálót
2010-ben vezettük be
korlátozott bétafunkcióként, és azóta az egyik legnépszerűbb automatizálási eszközünkké vált a nagy mennyiségű kampányt kezelő nagyhirdetőink körében. Célzásának és ajánlattételének teljes automatizálása mellett számos olyan elemet is felhasznál ahhoz, hogy további konverziókat érhessen el a széles körű AdSense megjelenítői hálózaton, mint például a kontextus vagy az érdeklődési kategóriák - mindezt a kívánt CPA figyelembevételével.
Nézd meg, hogyan működik
(angol nyelvű videó).
Ahogyan már
tavaly ősszel is rávilágítottunk
(angol nyelvű bejegyzés), hirdetőink nagy sikereket értek el a Display Kampányoptimalizáló használatával. Nemrégiben az eszköz segítségével a
Dale Carnegie Training
online elérését a világ több mint 85 országára kiterjesztette, ráadásul különösebb kézzelfogható erőfeszítés nélkül. Miután alkalmazták a Display Kampányoptimalizálót két kampányon, konverzióik 308%-kal és 101%-kal nőttek mindössze hat hónap leforgása alatt, miközben sikerült fenntartaniuk egy állandónak mondható leadenkénti költséget.
Immár mindenki számára elérhető
Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a nagyobb alkalmazkodóképességgel és jelentősen továbbfejlesztett motorral felruházott Display Kampányoptimalizálónak megszűnik a bétatesztje, és immáron minden hirdető számára elérhetővé válik az AdWordsön keresztül. Korábban csak a nagy tételben hirdető, nagy konverziós mennyiséget (havonta 150) elérő hirdetők tudták kihasználni az eszköz nyújtotta előnyöket. Az új és továbbfejlesztett Display Kampányoptimalizálónál ugyanaz az alacsony konverziós követelmény érvényes (havonta 15), mint a Konverzióoptimalizálónál. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen bejelentkezhetsz a Display Kampányoptimalizáló szolgáltatásba minden Konverzióoptimalizálót használó kampánynál, és kihasználhatod a több konverzió által nyújtott előnyöket!
Első lépések
Mától kezdve könnyedén beállíthatod a Display Kampányoptimalizálót használó kampányait az AdWordsben. Ha további információt szeretnél a Display Kampányoptimalizálót használó kampányok beállításáról, keresd fel a kezdő lépések útmutatóját az
AdWords Súgóban
.
A vizuális hirdetések vásárlásának továbbfejlesztett módja
2012. március 22.
A vizuális hirdetés az elmúlt néhány év során mesés átalakuláson ment keresztül: a médium a "Kattintson ide!" stílusú szalaghirdetésektől eljutott oda, hogy
intelligens és szexi lehet
, ráadásul képes
nagyszabású ötleteket életre kelteni
(akár a hirdetések világának múltjából is). Most, hogy a vizuális hirdetések eljutottak ehhez a "Hamupipőke pillanathoz", úgy gondoltuk, a "hintónak" is jól jönne a modernizálás. Így most olyan változtatásokat mutatunk be, amelyekkel egyszerűbben vásárolhatsz és futtathatsz megjelenítéseket az AdWords rendszerben.
A Display Hálózat új helye az AdWords rendszerben
Az AdWords-ügyfelek kilenc éven át egy keresésre tervezett kezelőfelületen keresztül vásárolták meg a Display hálózati kampányok megjelenítését. Ez olyan, mint ha valaki üvegpapucsban próbál futni - talán megy a dolog, de mégis sokkal hatékonyabb lenne a megfelelő futócipő használata. Éppen ezért az AdWords rendszerben saját lapot adunk a Display Hálózatnak. Az elkövetkező néhány hét során megjelenő Display Hálózat lap olyan kezelőfelület, amely alapjaitól kezdve a Display hálózati kampányok futtatására készült, és amelynek használatával egyetlen központi helyről lehet a Display hálózati kampányok ajánlattételét, célzását és optimalizálását elvégezni. Az alábbi képre kattintva megnézheted a Display Hálózat különböző célzási lehetőségeit.
Feltuningolt kontextus szerinti motor
A kontextus szerinti motor, amely kulcsszavak alapján felelteti meg a hirdetéseket az oldalaknak, az AdWords rendszeren keresztüli megjelenítésvásárlás lényegét jelenti. A színfalak mögött kemény munka folyt, hogy ez a motor az eddigi legnagyobb fejlesztésén eshessen keresztül, amelynek eredményeként a Display hálózati hirdetések elérése a kulcsszavak alapján történő kontextus szerinti célzás következő generációs modelljén keresztül a keresés pontosságával párosulhat. Ez azt jelenti, hogy a kontextus szerint célzott kampányok teljesítményét most már az egyes kulcsszavak szintjéig finomhangolhatod, így könnyebben emelheted új magasságokba marketingkampányod teljesítményét. A keresési kampányokat most már könnyebben kiterjesztheted vizuális kampánnyá, és hatékonyabban tudod a kétféle típusú kampányt együttesen futtatni.
Tegyük fel például, hogy vizuális kampányokat futtatsz egy utazási iroda számára, amely különböző karib-tengeri szigetekre kínál utakat. A korábbi felállásban meghatározott témájú hirdetéscsoportokat hoztál volna létre, amelyek a Turks- és Caicos-szigetekre és a Karib-tengerre irányuló utakat célozzák. A kulcsszavak szintjén most megvalósított átláthatósággal viszont rájöhetsz, hogy a "Turks- és Caicos-szigeteki nyaralás" négyszer olyan nyereséges, mint a "Karib-tengeri nyaralás". Úgy optimalizálhatod tehát a kampányokat, hogy lendületes módon célozzák ezeket a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kulcsszavakat, és visszafogottabbak legyenek a "Karib-tengeri nyaralás" kulcsszóval.
Látványos előnyszerzés
Ahogyan azt a tündérmesék szerzői is tudják, időnként egy kép minden szónál (vagy számnál) többet tud mondani. Az új Display Hálózat lap és a továbbfejlesztett kontextus szerinti motor mellett egy olyan lehetőséget vezetünk be, amellyel vizuális formában megjelenítheted kampányaid elérését, és láthatod, hogy a többféle célzási típus - például kulcsszavak, elhelyezések, témák, érdeklődési területek vagy remarketing - együttes használata hogyan befolyásolja ezt az elérést.
Ezek a változások az eddigi legjelentősebb lépéseink közé tartoznak, amelyeket annak érdekében tettünk meg, hogy a keresési hirdetések tudományos jellegét a vizualitás művészetéhez közelítsük. Reméljük, hogy ezekkel a változásokkal néhány olyan új, nagy hatású eszközt adhatunk a kezedbe, amelyekkel jobban kapcsolatot tudsz teremteni az ügyfelekkel, illetve vonzó és releváns vizuális hirdetéseket tudsz megvalósítani.
További információ
Az új Display Hálózat lapot az elkövetkező hetek során az összes hirdető számára elérhetővé tesszük. A Display Hálózat lap újdonságairól
ez a Súgócikk
tartalmaz tájékoztatást.
Május 15-én várunk a Google angol nyelvű internetes szemináriumán, amelynek témája a kampányok célzási stratégiáinak optimalizálása a kulcsszavak alapján történő kontextus szerinti célzás következő generációjának alkalmazásával. A regisztrációhoz keresd fel
új internetes szemináriumi oldalunkat
.
Valamint nézd meg Brad Bendert, a Display Hálózat termékmenedzsment-igazgatóját, amint az új Display Hálózat lapról és a kulcsszavak alapján történő kontextus szerinti célzás következő generációjáról beszél.
Írta:
Alok Goel, a kulcsszavak alapján történő kontextus szerinti célzás következő generációjának termékmenedzsere,
Rebecca Illowsky, a Display Hálózat lap termékmenedzsere
Clare Cui, vezető mérnök
Bemutatjuk a Dinamikus keresési hirdetések (béta) szolgáltatást
2011. október 20.
Az online vállalkozásoknál gyakran naponta több száz új bejegyzést kell feldolgozni az átmenetileg el nem érhető vagy éppen a készletből végleg eltűnő cikkek miatt. A felhasználói viselkedés ugyanakkor mozgó célpontnak tűnhet. A Google a napi keresések 16%-ával az adott keresés alkalmával találkozik először. Ezért aztán még az optimálisan kezelt, több ezer körültekintően kiválasztott kulcsszót tartalmazó AdWords kampányoknál is kimaradhatnak releváns keresések, késhetnek az új termékekhez írt hirdetések, egy szóval megszűnhet a szinkron a kampány és a webhelyen ténylegesen elérhető kínálat között.
Ez pedig nyilvánvalóan nem előnyös a hirdetők számára. De a végfelhasználók számára sem ideális ez a helyzet, hiszen ők az olyan releváns hirdetéseket szeretik, amelyek a raktáron lévő termékeket mutató, a keresésüknek tökéletesen megfelelő céloldalakra mutatnak.
E kihívás szülte meg a Dinamikus keresési hirdetéseket, ezt az új módszert, melynek keretében közvetlenül a webhelyedről létrehozott dinamikus hirdetésekkel célozhatod meg a releváns kereséseket. A Dinamikus keresési hirdetéseket úgy alakítottuk ki, hogy kiegészítsék a hagyományos, kulcsszó szerint célzott hirdetéseidet, és így kevesebb erőfeszítés mellett több kattintáshoz és konverzióhoz vezessenek.
Dinamikus célzás, hirdetések és céloldalak
A Dinamikus keresési hirdetések szolgáltatás a Google természetes feltérképezési és keresési relevanciával kapcsolatos technológiájára építve naprakész indexet vezet a webhelyeden értékesített dolgokról, és releváns keresés esetén megjeleníti a hirdetésedet. Ezután más rendszerek a keresési lekérdezés és a legrelevánsabb céloldaladon szereplő szöveg alapján dinamikusan létrehozzák a hirdetésszöveg címsorát. A hirdetés fennmaradó része pedig az általad a dinamikus keresési hirdetés beállítása során létrehozott sablonra épül.
A dinamikus keresési hirdetések a szokásos módon versenyeznek az AdWords aukcióban, de csak akkor, ha nincs az adott keresésnél megjeleníthető kulcsszóalapú hirdetésed. Így a dinamikus keresési hirdetések csak azoknál a kereséseknél jelennek meg, ahol egyébként nem tudnál megjeleníteni hirdetést, vagyis nő a lefedettség, és új eredményekre tehetsz szert.
Felhasználói élmény és teljesítmény
Amikor a felhasználók olyan hirdetéseket és céloldalakat látnak, amelyeken pontosan a keresett dolog látható, valószínűbb, hogy kattintanak és konverziót hajtanak végre. Nem meglepő hát, ha az eddigi, korlátozott körű tesztek során szilárd teljesítményt tapasztaltunk. Bár az eredmények változóak, a tesztfázisban résztvevő hirdetők többségénél kielégítő ROI mellett 5-10%-kal nőtt a kattintások és a konverziók száma. Egyes hirdetők még jobb eredményekre képesek. Az Apartment Home Living, az Egyesült Államok vezető lakberendezési és lakáskereső webhelye az egyik példa. Lawrence Cotter főmenedzser felelős a lakáshirdetéseket tartalmazó, folyamatosan változó és bővülő óriási online készlet kezeléséért. Az utóbbi 5 évben AdWords kampányaiban több mint 15 millió kulcsszót alkalmazott. Néhány héttel a dinamikus keresési hirdetések alkalmazása után a következőkről számolt be:
"A Dinamikus keresési hirdetések segítségével majdnem 50%-kal nőtt a konverziók száma, miközben a hagyományos keresési hirdetésekhez képest 73%-kal csökkent a konverziónkénti költség. A dinamikus keresési hirdetések nagyon ügyesen választják ki a megfelelő kereséseket, jó hirdetéseket hoznak létre, és a látogatókat webhelyünk legrelevánsabb oldalára továbbítják."
Szabályozás, jelentések és optimalizálás
Te mondhatod meg, mit szeretnél megcélozni: a teljes webhelyet; csak az ott szereplő termékek bizonyos kategóriáit; bizonyos szavakat tartalmazó oldalakat vagy az URL-jükben bizonyos szövegrészeket tartalmazó oldalakat. Ugyanezek a szabályozási módok kizárásként is használhatók, a hagyományos kizáró kulcsszavak mellett, és segítségükkel finomíthatod a célzást, és elkerülheted a raktáron nem lévő elemeket tartalmazó oldalak reklámozását. Továbbra is minden cél esetében megadhatod a CPC-ajánlatot.
Amikor futnak a dinamikus keresési kampányaid, teljes körű jelentést kaphatsz a kattintásokat generáló lekérdezésekről, az egyeztetett céloldalakról, a létrehozott hirdetési címsorokról, az átlagos CPC-ről, a kattintásokról és a konverziókról. Számos harmadik fél által üzemeltetett, népszerű követési rendszert is támogatunk.
Ezekkel a jelentésekkel és célzási beállításokkal a már megszokott eljárások segítségével optimalizálhatod a dinamikus keresési hirdetéseidet. A konverziók maximális számának az eléréséhez válogasd ki a jobban teljesítő kategóriákat, és emeld az ajánlatukat, miközben a rosszabbul teljesítő kategóriák ajánlatait csökkented. Használj kizárásokat, ha azt szeretnéd, hogy bizonyos kereséseknél ne jelenj meg, vagy ha le szeretnéd állítani webhelyed bizonyos oldalainak a reklámozását. A dinamikus keresési hirdetések új kulcsszavak keresésére is használhatók. Azonosítsd a jobban teljesítő kereséseket, és add hozzá őket a legjobban kapcsolódó hirdetéscsoporthoz hagyományos kulcsszóként.
Elérhetőség és további részletek
A Dinamikus keresési hirdetések szolgáltatás jelenleg minden országban és nyelven korlátozott bétaverzióban érhető el. Ha fel szeretnél kerülni az érdeklődök listájára, fordulj Google Fiókod képviselőjéhez, vagy iratkozz fel az alábbi,
angol nyelvű űrlapon
.
Ha további tájékoztatást szeretnél, látogass el az
Ads Innovations
angol nyelvű oldalára, vagy olvasd el az
AdWords Súgó vonatkozó cikkét
.
Írta: Baris Gultekin
Google AdWords Csapat
Néhány hasznos tudnivaló a webhelylinkekről
2011. október 14.
Bizonyára sokan ismeritek már a
webhelylinkek
(
sitelink extensions
) előnyeit AdWords hirdetéseitekben. Azok kedvéért, akik még nem használnak ilyen bővítményt, illetve használják, de kérdéseik vannak annak megjelenésével kapcsolatban, összegyűjtöttünk néhány tudnivalót erről az egyszerű, ámde annál hatékonyabb eszközről. Korábbi írásunkat a témában
itt
olvashatod.
A webhelylinkek egy olyan funkció, melynek segítségével már meglévő hirdetésed alatt a weboldaladon mélyebben található oldalakra mutató linkek jelenhetnek meg. A felhasználók szempontjából nagyon hasznos ez a funkció, hiszen egyetlen kattintással érhetik el a weboldal olyan részeit, amelyek érdeklik őket. Tapasztalataink alapján egy kampányban frissen elhelyezett webhelylinkek akár 15-25%-os átkattintási arányt is elérhetnek rövid időn belül, ami pozitív hatással van a kampány teljesítményére, így a benne található hirdetések és kulcsszavak teljesítményére is.
Néhány fontos tudnivaló a webhelylinkekkel kapcsolatos problémamegoldáshoz:
A webhelylinkek csak akkor jelenhetnek meg a Google keresőjében, ha hirdetésed
az első három pozícióban
, tehát a természetes keresési eredmények felett jelenik meg.
A webhelylinkeket kampányszinten tudod beállítani, a Kampányok fül Hirdetésbővítmények lapján.
Fontos tudnod, hogy bár a webhelylinkek csak az első három pozícióban jelenhetnek meg, ott sem garantált a megjelenésük. Lehetséges, hogy hirdetésed ezen pozíciók egyikében jelenik meg, mégsem látod a webhelylinkeket. Ez leggyakrabban azért van, mert
hirdetésed minősége nem elég magas ahhoz
, hogy megjelenítse a webhelylinkeket. Ebben az esetben érdemes lehet optimalizálnod a keresési kampányt, ehhez hasznos tippeket
Súgócikkünkben
olvashatsz.
A beállítás során minimum egy, és legfeljebb tíz linket adhatsz meg. Ezek közül a rendszer négyet választ ki, figyelembe véve az általad megadott preferenciasorrendet. Ezen kívül a webhely struktúráját és az egyes céloldalak minőségét is figyelembe veszi a rendszer a megjelenő webhelylinkek kiválasztásánál.
Az összeg, amit egy kattintásért fizetsz, független attól, hogy a hirdetés mely linkjére kattintottak a felhasználók. A webhelylinkek tehát nem kerülnek többe, mint a hirdetés címsorára való kattintás.
Végül fontos tudnod, hogy a webhelylinkekre a hirdetésekre általánosan érvényes
irányelvek
vonatkoznak, azzal a szigorítással, hogy esetükben a hirdetés címsorára vonatkozó irányelvek érvényesülnek. Így például webhelylinked nem tartalmazhat felkiáltójelet.
Ha további kérdésed van a webhelylinkek felvételéről, szerkesztéséről vagy használatáról, olvasd el a róluk szóló
Súgócikket
, vagy tedd fel kérdésedet
Súgófórumunkon
.
Írta: Radó Tímea
Magyar AdWords Csapat
Új funkció az AdWordsben: Mostantól elérhetők a táblagépcélzási lehetőségek
2011. július 13.
Májusban
már beszámoltunk róla, hogy hamarosan megjelennek táblagépcélzási lehetőségeink. Most pedig nagy örömmel jelentjük be, hogy a táblagépcélzás mostantól minden hirdető számára elérhető. A táblagépcélzás az AdWords új kampánycélzási lehetősége, melynek segítségével a hirdetők pontosabban szabályozhatják a táblagépek célzását, és hatékonyan elérhetik az ilyen eszközök egyre nagyobb közönségét.
Az új célzási lehetőség - "Teljes böngészővel rendelkező táblagépek" - AdWords fiókod Beállítások lapjának "Hálózatok és eszközök" szakaszában található. Bár az Apple iPad eszközöket már korábban is konkrétan meg lehetett célozni a "Mobileszközök" között, az új táblagépcélzási lehetőség révén a táblagépek külön eszközkategóriába kerülnek, te pedig hirdetéseiddel az összes táblagépet megcélozhatod. Ezenkívül az új táblagépcélzási lehetőség pontosabb szabályozást tesz lehetővé, mivel konkrét operációs rendszerek kiválasztására is lehetőséget nyújt. Ha például csak Apple iPad eszközön szeretnéd megjeleníteni a hirdetéseidet, akkor kiválaszthatod a "Teljes böngészővel rendelkező táblagépek" eszközcélzási beállítást, operációs rendszerként pedig megadhatod az "iOS"-t.
A funkció bevezetését követően hirdetéseid automatikusan elkezdenek megjelenni a táblagépeken. Semmilyen további művelet nem szükséges. Ha kampányaid kifejezetten Apple iPad eszközöket céloznak, akkor a megjelenítések és a költségek növekedését észlelheted, mivel egyre több táblaszámítógépet fogunk bevonni a hirdetésmegjelenítési lehetőségeink körébe. Ha nem szeretnéd, hogy hirdetéseid megjelenjenek a táblagépeken, módosítsd célzási beállításaidat
részletes útmutatónk
alapján.
Mivel
a következő 2 évben várhatóan 165 millió táblagépet fognak leszállítani
(angol nyelvű cikk), úgy gondoljuk, hogy a táblagépek elterjedése és használata nagyszerű lehetőséget kínál majd a marketingesek számára, hogy hatékonyabb és relevánsabb módszerekkel tudjanak kapcsolatba lépni ügyfeleikkel. Reményeink szerint új táblagépcélzási lehetőségünknek köszönhetően te is jobban meg tudod majd ragadni ezt a lehetőséget.
Írta: Surojit Chatterjee, vezető termékmenedzser, Mobilhirdetések
Közönségek elérése érdeklődési kategóriák használatával
2011. június 24.
Akár a márkaismeret növelése, akár az eladások gyarapítása a cél, a hirdetők ugyanazért dolgoznak: hogy elérjék a termékük vagy szolgáltatásuk iránt valószínűleg érdeklődő felhasználókat. A Google Display Hálózaton történő, kontextus szerinti célzással megtalálhatod az ilyen embereket, abban a pillanatban, amikor a kapcsolódó tartalmak böngészésével kinyilvánítják érdeklődésüket. De mi történik akkor, ha egy felhasználó fényképezőgépeket keres, majd külön ablakban megnyit egy hírportált vagy olvasni kezdi kedvenc blogját? Bár a fényképezőgépekkel foglalkozó vállalat hirdetője szeretne hirdetést megjeleníteni ennek az érdeklődő felhasználónak, de a kontextus szerinti célzás nem alkalmas erre, hiszen az éppen felkeresett webhely témájában nem kapcsolódik a fényképezőgéphez.
Közel két éve
bejelentettük
* a Google Display Hálózat érdeklődési kategóriáinak bétaverzióját. Azóta fokozatosan bővítettük a funkció elérhetőségét, mától pedig az AdWords összes hirdetője számára elérhetők az érdeklődési kategóriák. Így működik: A rendszerünk vizsgálja, hogy a felhasználó milyen jellegű oldalakat látogat meg, figyelembe véve, hogy milyen régen és mennyire gyakran fordultak elő ezek a látogatások, majd releváns érdeklődési kategóriákat rendel a felhasználó böngészőjéhez. E kategóriák használatával azok számára jeleníthetsz meg hirdetéseket, akik nagyobb valószínűséggel vásárolják meg az általad kínált termékeket vagy szolgáltatásokat: Nem csupán a kontextus szerint releváns webhelyeken, hanem a Google Display Hálózat bármilyen jellegű webhelyén elérheted őket.
Több mint 1000 érdeklődési kategória közül lehet választani, az ökoturizmustól kezdve egészen a mobiltelefonokig, ezért biztosak vagyunk abban, hogy minden hirdető talál a vállalkozásának megfelelő kategóriát. És mivel a Display Hálózatot naponta 500 milliónál is több érdeklődő ember látogatja, nagy számú potenciális ügyfelet érhetsz el. Csak a kattintásokért vagy megjelenítésekért kell fizetned, a szokásos aukciós áron. A bétaprogramban részt vevő hirdetőink számos eredményt értek el az érdeklődési kategóriák használatával: volt, akinek 40%-kal sikerült növelnie a márkatudatosságot, míg egy másik, cipőkereskedő hirdető 400%-kal több konverziót ért el, alacsonyabb értékesítésenkénti hirdetési költséggel.
Ahogy egyre több hirdető számára elérhetővé tettük az érdeklődési kategóriákat, folyamatosan kötelességünknek éreztük, hogy a felhasználóknak a legteljesebb körű szabályozási lehetőségeket és átláthatóságot biztosítsuk. A felhasználók bármikor megtekinthetik és módosíthatják az érdeklődési kategóriákat, vagy akár teljes körűen le is állíthatják az érdeklődésen alapuló hirdetéseket, mégpedig a
Hirdetési beállítások kezelője
segítségével. Továbbá, a hirdetések mellett megjelenítjük a
Google Hirdetések emblémát
, ezáltal nyújtva tájékoztatást és választási lehetőséget a felhasználók számára a megjelenített hirdetésekről.
Bízunk benne, hogy az érdeklődési kategóriák hasznodra lesznek hirdetési kampányaidban. Úgy véljük, hogy azok hatékony eszközei az érdeklődő felhasználók elérésének, termékeid és szolgáltatásaid jobb megismertetésének, és ezáltal az eladásaid gyarapításának. Szükség esetén további információt a
Súgóban
találhatsz.
Jon Krafcik termékmenedzser, Google Display Hálózat
*angol nyelvű cikk
Optimalizálás, 1. rész
2011. június 17.
Amikor hirdetőink fiókjainak optimalizálásán, azok hatékonyságának növelésén fáradozol, sokféle kihívással találhatod szemben magad. Bár ezen kihívások jelentős része egyedi, különleges, legtöbbjük mégis általános módszerek alkalmazásával hárítható el. Ezen cikk célja a fiókkal kapcsolatos azon szempontok tömör felvázolása, amelyek az optimalizálás kezdeti fázisában kiemelt szerepet kapnak. Az alábbiakat elolvasva minden hirdető a saját fiókjának alapvető beállításait elvégezni képes optimalizálási szakembernek érezheti magát.
1. A fiók szerkezete
Az 1. kampány és az 1. hirdetéscsoport. A fiók szerkezete legtöbbször itt kezdődik. És ugyanúgy itt is végződik, pedig a megfelelő fiókszerkezet létrehozása alapvető fontosságú lenne. A megfelelő szerkezet nélkül nincs értelme a további optimalizálásnak. A házépítést nem lehet a tetővel kezdeni. A további lépések előtt ezért győződj meg az alábbiakról:
● A hirdetési kampányt úgy érdemes elképzelni, mint egy, a webhelyedre nyíló "ablakot", amely a kínált termékek és szolgáltatások fajtáit mutatja be.
● A
Kampány
szintjén beállítottad a globális paramétereket (például a célzást és a költségkeretet).
Az első pont nyomán külön
hirdetéscsoportokat
érdemes tehát létrehozni, melyek mindegyike kizárólag egy termékkel foglalkozik. Az adott témával rendelkező
hirdetéscsoportok
egy adott látogatócsoport számára jelennek meg, és a
kampány
szintjén csoportosíthatók. Ne aggódj, ha rengeteg
hirdetéscsoporttal
rendelkezel, hiszen ez a hatékony fiókok jellemzője.
2. Hirdetések
A hirdetők gyakran kérdezik: "Ezt nézd meg. Szerinted jó ez a hirdetés?" A kérdést nehéz objektív módon megválaszolni. A hirdetések írása egy kreatív folyamat. Az AdWords hirdetéseinek egyedülállósága teszi érdekessé az egyes hirdetéseket a látogatók és a hirdetők számára egyaránt. Ugyanakkor ügyelned kell arra is,
● hogy hirdetésed egyszerű, mégis professzionális legyen. A jól érthető jelentés, a helyes nyelvtan és az egyedi benyomás együttesen teszi érdekessé és vonzóvá a hirdetést a látogatók számára.
● Minden egyes
hirdetéscsoportban
hozz létre két-három hirdetést, majd egyenként jelenítsd meg azokat. Ezzel kiértékelheted az egyes hirdetések hatékonyságát.
● Használj figyelemfelkeltő kifejezéseket, például az "Ingyenes házhozszállítás" ajánlatot. Ugyanakkor ügyelj ígéreteid betarthatóságára.
● Amennyiben az Oroszországi Föderációt, Ukrajnát vagy néhány egyéb országot célzol, akkor a szabványosnál hosszabb hirdetéseket is létrehozhatsz. Ehhez az új szöveges hirdetés létrehozása során ki kell választanod a megfelelő beállítást a meglévő
hirdetéscsoporton
belül. Használd ki ezen lehetőség előnyeit!
● Általában a hirdetések hatékonyabbak, ha a
céloldal URL-címe
a hirdetésben foglalt termékre mutat és nem a webhely kezdőlapjára. Ha a látogató hűtőszekrényt keres, akkor nem biztos, hogy kíváncsi a vasalódeszkákra.
3. Kulcsszavak
A kulcsszavak hidalják át a látogató és a hirdetésed, illetve a webhelyed közötti távolságot. Ezért a hatékony kulcsszólista garantálja, hogy hirdetésed csak az olyan látogatók számára jelenik meg, akik számára az valóban érdekes lehet. A kulcsszó minőségi mutatója ezenkívül közvetlen hatással van a kattintásonkénti költségre: minél magasabb a minőségi mutató, annál alacsonyabb a kattintásonkénti költség. Ez kivétel nélkül mindig így van. Ezért a kulcsszólista létrehozása során az alábbiakra kell figyelned:
● A legtöbb esetben nincs indok arra, hogy
hirdetéscsoportod
10-20 kulcsszónál többet tartalmazzon. Ha kulcsszólistád ennél jelentősen több elemből áll, akkor ez azt jelzi, hogy
hirdetéscsoportod
nincs elég pontosan meghatározva. Az ilyen csoportokat érdemes lehet két- vagy háromfelé osztani.
● Elsőként saját webhelyedről vagy korábbi tapasztalataidból meríthetsz ötleteket a kulcsszavak létrehozásához. Képzeld magad a látogatók helyébe, és gondold át, hogy milyen szavakat használnának termékeid kereséséhez. Ha kifogysz az ötletekből, a "Kulcsszóválasztó eszköz" további javaslatokkal szolgálhat (
Jelentések és eszközök
lap).
● A kizáró kulcsszavak hasznosak. Segítenek kiszűrni a haszontalan kereséseket, így pénzt takarítanak meg számodra. A
Kulcsszavak
lap "A keresési kifejezések megjelenítése…" szolgáltatásának használatával megismerheted a nem releváns keresési kifejezéseket, amelyeket kizáró kulcsszavakként vehetsz fel. Ennek során további ötleteket szerezhetsz a kulcsszavak létrehozásához. A keresési kifejezések kiszűrése nemcsak az optimalizálási műveletek alapvető része, hanem rendszeresen elvégzendő rutinművelet, amelyet egyszerűen nem érdemes kihagyni.
A fenti feladatok végrehajtásával stabil alapokat hozunk létre: egy olyan strukturált fiókot, amely hatékony hirdetésekkel és kulcsszavakkal rendelkezik. A következő cikkekben a földrajzi célzásról, az ajánlattételről és a költségkeret-kezelésről, a hirdetések elhelyezéséről, valamint a kampányok teljesítményének nyomon követéséről olvashatsz.
Írta: Alekszej Petrov, AdWords csapat
A földrajzi célzás frissítései az AdWordsben
2011. június 8.
Az online hirdetés egyik legfőbb előnye, hogy keretein belül a kampányok
adott helyekre
, például városokra, régiókra vagy országokra célozhatók. Előfordulhat például, hogy egy autókölcsönzéssel foglalkozó vállalat olyan felhasználókat szeretne elérni, akik bérautót keresnek Budapesten. Ilyenkor kampányukat Budapestre célozhatják, és lehetőségük van arra is, hogy csak Budapestre jellemző kedvezményeket szerepeltessenek a hirdetésükben.
Februárban
további 17 országban indítottuk el a város szerinti célzást
, amivel célunk, hogy a földrajzi célzást pontosabbá, könnyebben használhatóvá és rugalmasabbá tegyük. Jövőbeli fejlesztéseink részeként számos módosítást hajtunk végre az AdWords földrajzi célzási lehetőségeinél. Ezek a módosítások 2011. július 8-tól lépnek életbe, és megtalálhatók lesznek köztük az alábbiak:
●
Módosítások a jelenleg is elérhető helyeknél
: A világ földrajzának változásai, valamint az ismétlődő vagy egymást fedő földrajzi célzási területek megléte miatt eltávolítunk egyes földrajzi célzási területeket, többek között Japánban, Dániában, Spanyolországban és Hollandiában. 2010-ben Finnországban például megszűnt hat tartomány, és bár a továbbiakban nem célozhatod ezeket a tartományokat, továbbra is lehetőséged van a finn városok célzására. Tehát ezek a tartományok a jövőben nem, Finnország városai viszont továbbra is célozhatók lesznek. A módosítások életbe lépését követően az új kampányoknál nem adhatók meg
az itt felsorolt helyek
* . Ha meglévő kampányaid valamelyikével e helyek bármelyikét célzod, akkor a listában át kell helyezned őket
a
javasolt célhelyek közé
*, ellenkező esetben automatikusan áthelyezzük azokat. Kérjük, gondosan nézd át a listát, mert a módosítások némelyike nagyobb helyekbe történő beolvasztást eredményez.
●
Az egyéni alakzatok (több pontból vagy sokszögből álló célzások) megszűnése
: A továbbiakban nem adhatók meg több pontból álló célzások az AdWordsben. Jelenlegi kampányaid meglévő alakzatait továbbra is megtekintheted és törölheted. Azok használatban is maradnak 2011 végéig. Ezt követően az AdWords kampányaidban még mindig meglévő sokszögcélzásokat áthelyezzük elérhető
helyekre
, például egy közeli városra vagy egy térképpontra bizonyos sugarú körrel. Javasoljuk, hogy cseréld le sokszögcélzásaidat ezekre az alternatívákra, mert ellenkező esetben 2011 végén automatikusan elvégezzük az áthelyezést.
●
A "Cím megjelenítése a hirdetésben" funkció eltávolítása:
Bizonyos országokban jelenleg csak úgy jeleníthető meg cím a hirdetéseiddel, ha bejelölöd a "Cím hirdetésekben való megjelenítésének engedélyezése" lehetőséget azoknál a kampányoknál, amelyek egy térképpont körüli területet céloznak. Ez a lehetőség a jövőben nem lesz elérhető. Ha meg szeretnéd jeleníteni a vállalkozásod címét vagy telefonszámodat, akkor az
AdWords helybővítményeit kell
használnod.
Ha ezeket a funkciókat az AdWords API-val használod, érdemes átnézni az
AdWords API blogot
*, ahol további információt kaphatsz a küszöbön álló változtatásokról.
Az imént vázolt változások 2011. július 8. után lépnek életbe. Javasoljuk, hogy
kampányaidban mihamarabb módosítsd földrajzi célzási beállításaidat
az elérhető lehetőségek valamelyikére.
Írta: Nathania Lozada, Inside AdWords Csapat
*angol nyelvű
Címkék
***haladóknak***
***kezdőknek***
***mélyvíz***
+1
a kereső
adaptív hirdetés
AdMob
Advertising Week
AdWords
AdWords Editor
AdWords Kezdőknek Sorozat
AdWords Online Tanterem
AdWords promóciós kódok
AdWords Számlázási beállítások
AdWords Szerkesztő
AdWords tutorials
AdWords Videóhoz
Ajánlatkorrekció
ajánlattétel
Ajánlattételi stratégia
Aktuális
Alkalmazás
analytics
Android
Applikáció
Automatikus ajánlattétel
Autómatikus ajánlattétel
bejelentés
belsőlink-bővítmény
bemutatkozás
Bővített URL
bővítmények
Case Study
cél-ROAS
céloldal
célzás
chat
click-to-call
CPA
demográfiai
DFSA
dinamikus keresési hirdetések
Dinamikus remarketing
display-hirdetések
esettanulmány
eszközök
eszközökön keresztüli tevékenységek
ETA
Fejlesztések
Firebase
fórum
frissítési központ
gépi tanulás
Gmail
Gmail-hirdetések
Google AdWords
Google AdWords oktatás
Google AdWords Oktatóközpont
Google Adwords tutorials
Google AdWords Webinárium
Google Analytics
Google Display Network
Google I/O
Google Maps
Google Minősítési Program
Google Partners
Google Performance Summit
Google Play
google+
GYIK
hatékonyság
helybővítmény
helyi célzás
hirdetésbővítmények
hirdetésformátumok
hirdetéspozíció
Híváskonverzió
hozzárendelés
idő alapú célzás
innováció
irányelvek
jelentések
kampánykísérletek
kampánymenedzsment
kampányszintű közönséglisták
Kampányvázlatok
Karácsony
képernyőmegosztás
kérdőív
Keresési Trendek
kezelőfelület
Kiterjesztett szöveges hirdetések
konvertált kattintás
konverzió
konverziókövetés
Közönség célzása
kulcsszavak
kupon
kutatás
márkanövekedés
minőségi mutató
Mobil
Mobil Március
mobilajánlat
mobilhirdetés
mobiloptimalizálás
non-profit
Online szeminárium
optimalizálás
Partner-jelvény
Payment API
piacon belüli szegmensek
promóciós kredit
Remarketing
Reszponzív hirdetések
RLSA
Salesforce
sikertörténet
Smart Bidding
SMS
súgó
számlázás
Szöveges hirdetések
tartalmi hálózat
Telefon
telefonos kapcsolatfelvétel
továbbfejlesztett kampányok
tömeges szerkesztés
TrueView
TrueView tevékenységhez
TrueView-felfedezési hirdetés
Tudtad-e ?
új adwords
Új termékek
Újdonság
univerzális alkalmazáskampány
URL-kezelés
Ügyfélegyezés
Ügyfélközpont
ügynökségeknek
üzenetbővítmény
vendégbejegyzés
visszajelzés
Webhely-optimalizáló
webinárium
YouTube
Archive
2017
máj.
2016
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
márc.
febr.
jan.
2015
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2014
szept.
aug.
máj.
márc.
2013
dec.
nov.
okt.
szept.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2012
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2011
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2010
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2009
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
Feed
Hasznos oldalak
Google Cégem
Google Partners
Google Webmester Súgó
Google Apps for Work
Gyors választ szeretne?
AdWords Súgó
Google Analytics Súgó
AdWords Oktatóközpont
Szakértő csapatunk elérhetősége
Follow @adwords
Follow
Számítunk visszajelzésére
A bloggal kapcsolatban
ezen az űrlapon
várjuk a véleményeket és a javaslatokat.