Inside AdWords Magyarország
Végezzen biztos teszteket a kampányvázlatok és kampánykísérletek segítségével
2016. március 8.
Előfordult már, hogy módosítani kívánta AdWords-kampányait, de szerette volna pontosan megismerni, hogy az adott változtatások segítik-e majd az üzleti célok elérésében? A következő pár hétben elindítjuk a
kampányvázlatokat és -kísérleteket
, hogy tesztelhesse a kampányokban végzett módosításokat, könnyedén mérhesse az eredményeket, és a vállalkozása számára előnyös módosításokat alkalmazhasson.
Használjon vázlatokat a módosítások elrendezéséhez
A
vázlatokkal
egy meglévő kampány több módosítását is előkészítheti és áttekintheti még az alkalmazásuk előtt. Például tegyük fel, hogy növelni kívánja a mobilajánlatokat a kiemelkedő mobilkonverziós aránnyal rendelkező hirdetéscsoportok esetében. Létrehozhat egy kampányvázlatot, és különböző mobilajánlat-korrekciókat állíthat be az adott hirdetéscsoportokhoz anélkül, hogy azok hatással lennének a kampányra. Ha elégedett a vázlatban végzett módosításokkal, közvetlenül alkalmazhatja őket az eredeti kampányban is.
De honnan tudja, hogy a mobilajánlat-korrekciók segítenek-e majd elérni az üzleti célokat?
Kísérlet elvégzése
A
kísérletekkel
ellenőrzött környezetben tesztelheti a kampányokban tervezett módosításokat. Tegyük fel, hogy szeretné megtudni, miként teljesítenek az új mobilajánlat-korrekciók az eredeti beállításokhoz képest. Először hozzon létre egy vázlatot az új mobilajánlat-korrekciókkal. Ezután hozzon létre egy kísérletet a vázlatból, hogy tesztelje a módosításokat a jelenlegi ajánlattételi stratégiához viszonyítva. Ön döntheti el, hogy mekkora forgalmat (és költségkeretet) kíván megosztani a kísérleti és az eredeti kampány között, és mennyi ideig szeretné futtatni a kísérletet.
Az eredmények mérése
A sikeres kísérlet futtatásának kulcsfontosságú eleme annak áttekintése, hogy a módosítások milyen hatással lesznek az üzleti célokra. Például a konverziók számának emelkedése segíthet annak feltárásában, hogy az új mobilajánlat-korrekciók jobb befektetésarányos megtérülést eredményeznek-e.
A kampányvázlatok és -kísérletek formájában két kényelmes módszerrel is
nyomon követheti az eredményeket
annak kiderítésére, hogy a kísérlet segíti-e a kívánt végeredmény elérését:
Hasonlítsa össze a teljesítményt a jelentést tartalmazó pontozókártyával!
A teljesítmény-pontozókártyán található ikonok kiemelik, hogy a kísérlet mutatói magasabbak vagy alacsonyabbak-e az eredeti kampány értékeinél, és hogy a különbség statisztikailag jelentős-e.
Értékelje a teljesítményt a hirdetéscsoport szintjén a pontosabb statisztikák érdekében!
Néha az egyéni hirdetéscsoportok jelentős változásokért lehetnek felelősek a kampány átfogó teljesítményében. Kövesse a hirdetéscsoport-szintű mutatókat, ha szeretné megismerni, hogy milyen hatással vannak az egyes hirdetéscsoportok a kampányra.
Ha elégedett a kísérlet eredményeivel, gyorsan alkalmazhatja a kísérletben tesztelt módosításokat az eredeti kampányban, vagy a kísérletet egy vadonatúj kampánnyá alakíthatja.
Sikeres tesztelés
A Red Ventures és a The Honest Company nevű cégekhez hasonló ügyfelek a kampányvázlatok és -kísérletek segítségével tesztelik és alkalmazzák nagy léptékben az új kampánystratégiákat.
„A kampányvázlatok és -kísérletek forradalmasították a tesztelés folyamatát a Fortune 500-as listáján szereplő ügyfeleink számára. Az eszköz egyszerűsíti a tesztek létrehozási, elemzési és alkalmazási folyamatát. Mostantól komolyabb teszteket végezhetünk a kampányok és a hirdetéscsoportok kézi másolásához szükséges idő töredéke alatt. Az új pontozókártya lehetővé teszi a tesztek eredményeinek magabiztos mérését, és amennyiben sikeresnek ítéljük őket, egyetlen kattintással alkalmazhatjuk a módosításokat.”
– Jeremy Mayes, marketingért felelős vezető, Red Ventures
„Több konverziótípussal dolgozunk, amelyek eltérő élettartamra vetített ügyfélértékkel rendelkeznek. A kampányvázlatok és -kísérletek segítségével új ajánlattételi stratégiákat tesztelhetünk a kampányforgalmunk negyedével, és a jelentést tartalmazó pontozókártyával könnyedén mérhetjük a különböző típusú konverziós értékekre gyakorolt hatást. Régebben egy ilyen teszt elvégzéséhez komoly változtatásokat kellett végeznünk a fiókon. Az új, egyszerűsített folyamattal gyorsan tesztelhetünk új ajánlattételi stratégiákat, míg megtaláljuk azt, amelyik a legjobban illeszkedik az összetett üzleti modellünkhöz.”
– Josh Franklin, keresési ügyfélkapcsolati vezető, The Honest Company
További információ
A kampányvázlatok és -kísérletek jelenleg a Keresés, illetve a Keresési Hálózat és választott Display kampányok esetében használhatók az AdWords szolgáltatásban. A kampányvázlatokkal és -kísérletekkel kapcsolatosan további információt a következő
útmutató videóban talál
, vagy látogasson el az
AdWords Súgó
oldalára.
Közzétette: Pallavi Naresh, AdWords-termékmenedzser
__________________________________________________________________________
AdWords Szerkesztő 9.5 Windows és Mac rendszerre
2011. augusztus 26.
Örömmel
jelentjük be, hogy a mai napon megérkezett az AdWords Szerkesztő 9.5-ös verziója! Ez a verzió támogatja a kampánykísérleteket, a helybővítményeket, és számtalan további funkcióval segíti elő az AdWords kampányok hatékonyabb kezelését. Az alábbiakban kiemeltük a legfontosabb változásokat, míg a frissített funkciók teljes listáját az
AdWords Szerkesztő 9.5-ös verziójának kiadási megjegyzései
tartalmazzák.
Az AdWords Szerkesztő 9.5 főbb újdonságai:
Kampánykísérletek
Mostantól lehetőség van az alábbi, a kampánykísérletek kezelését segítő műveletek végrehajtására:
A kísérlet állapotának alkalmazása és módosítása (például "csak kontroll", "csak kísérlet", "kontroll és kísérlet") a hirdetéscsoport, a hirdetés vagy a kulcsszó szintjén.
Az alapértelmezett max. CPC, Display Hálózati max. CPC vagy Max. CPM ajánlatszorzójának alkalmazása és módosítása a hirdetéscsoport szintjén.
A max. CPC-ajánlatszorzó alkalmazása és módosítása a kulcsszó szintjén.
A kísérleti állapotok és az ajánlatszorzók importálása és exportálása mind CSV, mind XML formátumban.
Helybővítmények
A 9.5-ös verzió az új és meglévő helybővítményeket is támogatja. Bármely címhez létrehozhatók új kézi helybővítmények, módosíthatók a meglévő helyek, és a helybővítmények CSV és XML formátumban le- és feltölthetők.
Letöltés a háttérben
Ha több nagy fiókot kezelsz, akkor letöltheted őket a háttérben, miközben egy másik megnyitott fiókon dolgozol. Így rengeteg idő megtakarítható, hiszen folytathatod a munkát, nem kell a letöltés befejezésére várnod.
Számos, a használhatóságot javító módosítást is végrehajtottunk, így például továbbfejlesztettük a visszavonási funkciót, és optimalizáltuk a Több elem hozzáadása funkció munkamenetét.
A rendszer az AdWords Szerkesztőbe történő legközelebbi belépésedkor kérni fog a frissítésre. A 9.5-ös verziót az
AdWords Szerkesztő webhelyéről
is letöltheted. Miután telepítetted az AdWords Szerkesztő új verzióját, előfordulhat, hogy újra le kell töltened a fiókjaidat. A megjegyzések és a még fel nem töltött módosítások megőrzéséhez válaszd az automatikus frissítési felszólításban a Biztonsági másolat, majd frissítés lehetőséget, és mentsd számítógépedre a biztonságimentés-fájlt. Ezt követően töltsd le újra fiókod, majd
importáld a biztonsági mentés fájlját
az AdWords Szerkesztőbe. Néhány felhasználó esetében előfordulhat, hogy
kézzel el kell távolítani
a korábbi verziójú AdWords Szerkesztőt a telepítés előtt.
További tájékoztatást a
kiadási megjegyzésekben
olvashatsz, vagy keresd fel az
AdWords Szerkesztő súgóját
.
Öt új bemutatóvideó az AdWords Kampánykísérletekhez (Angolul)
2011. június 1.
Számos hirdetőtől kaptunk olyan visszajelzést, hogy szeretnék kipróbálni az
AdWords Kampánykísérleteket (ACE)
, de bizonytalanok afelől, hogy mit érdemes vizsgálni. Ha Te is ezen hirdetők közé tartozol, akkor figyelmedbe ajánljuk azt az öt új bemutatóvideót, amelyek végigvezetnek néhány példakísérleten. Ezeket érdemes lehet kipróbálni.
Új videóink segítségével megismerheted, hogyan
oszd szét a kísérletet kontroll és kísérleti csoportra
, valamint azt, hogy hogyan futtathatod ezt a négy kís
érlettípust:
Kulcsszóegyezési típusok
, vagyis hogyan befolyásolja az
Általános egyezés-módosítóval
létrehozott kulcsszó a fiókomat?
Ajánlatok
, vagyis mi történik, ha 10%-kal megnövelem ajánlataimat?
Hirdetéstartalom
, vagyis hogyan befolyásolja az új hirdetésszöveg és az új megjelenített URL a teljesítményt?
Hirdetéscsoportok
, vagyis egy általánosabb vagy pontosabb célzású hirdetéscsoport-szerkezet a megfelelőbb számomra?
Reméljük, hogy ezekből a videókból ihletet tudsz meríteni az AdWords Kampánykísérletekhez, és ha fel szeretnéd frissíteni az első kísérlet beállításához szükséges ismereteidet, tekintsd meg lépésenkénti bemutatóvideónkat
itt
.
Az AdWords Kampánykísérletek most már az AdWords jelentéseiben is elérhetők
2011. március 24.
A kísérletek haszna az általuk produkált eredményekkel mérhető. Azok, akik már használják az AdWords Kampánykísérleteket kulcsszavakkal, ajánlatokkal, elhelyezésekkel,
hirdetéscsoportokkal
,
hirdetésekkel
és egyebekkel kapcsolatos kísérletek futtatására, örömmel fogják hallani, hogy egy új AdWords jelentésnek köszönhetően az eredmények mostantól könnyebben kiértékelhetők.
Az AdWords Kampánykísérletek mostantól a kampányok lapról (vagy éppen az API-n keresztül) futtatható számtalan
jelentéstípus
egyikét képezik . Amikor egy "
Kísérlet" szerint szegmentált jelentést
futtatsz, egymás mellett láthatod a kontroll- és a kísérleti rész összehasonlító teljesítményadatait, valamint a mutatókban látható különbségek statisztikai szignifikanciáját. A kísérleti teljesítmény ismerete segíthet annak eldöntésében, hogy egy bizonyos módosítást teljesen elfogadj, megszüntess, vagy esetleg tovább hagyd futni a kísérletet. A jelentések emellett fontos adatokat őriznek meg a kísérletek eredményeiről, ugyanis a korábbi kísérletadatok a módosítások elfogadását vagy eltávolítását követően nem lesznek láthatók.
Az AdWords Kampánykísérletek roppant értékes, valós idejű adatokat szolgáltatnak arról, hogy egy bizonyos kampánymódosítás milyen módon befolyásolta a fiókodat. Akár arra jössz rá, hogy fontos fejlesztéseket kell kivitelezned, akár arra, hogy a fiókod tökéletesen működik - a kísérlet sikeresnek tekinthető. Ha szeretnél többet megtudni az AdWords Kampánykísérletekről, nézd meg
videosorozatunkat a YouTube-on
, vagy látogass el az
AdWords Súgójába
. Mire vársz még? Felkészülni! Kísérlet in-dul!
Címkék
***haladóknak***
***kezdőknek***
***mélyvíz***
+1
a kereső
adaptív hirdetés
AdMob
Advertising Week
AdWords
AdWords Editor
AdWords Kezdőknek Sorozat
AdWords Online Tanterem
AdWords promóciós kódok
AdWords Számlázási beállítások
AdWords Szerkesztő
AdWords tutorials
AdWords Videóhoz
Ajánlatkorrekció
ajánlattétel
Ajánlattételi stratégia
Aktuális
Alkalmazás
analytics
Android
Applikáció
Automatikus ajánlattétel
Autómatikus ajánlattétel
bejelentés
belsőlink-bővítmény
bemutatkozás
Bővített URL
bővítmények
Case Study
cél-ROAS
céloldal
célzás
chat
click-to-call
CPA
demográfiai
DFSA
dinamikus keresési hirdetések
Dinamikus remarketing
display-hirdetések
esettanulmány
eszközök
eszközökön keresztüli tevékenységek
ETA
Fejlesztések
Firebase
fórum
frissítési központ
gépi tanulás
Gmail
Gmail-hirdetések
Google AdWords
Google AdWords oktatás
Google AdWords Oktatóközpont
Google Adwords tutorials
Google AdWords Webinárium
Google Analytics
Google Display Network
Google I/O
Google Maps
Google Minősítési Program
Google Partners
Google Performance Summit
Google Play
google+
GYIK
hatékonyság
helybővítmény
helyi célzás
hirdetésbővítmények
hirdetésformátumok
hirdetéspozíció
Híváskonverzió
hozzárendelés
idő alapú célzás
innováció
irányelvek
jelentések
kampánykísérletek
kampánymenedzsment
kampányszintű közönséglisták
Kampányvázlatok
Karácsony
képernyőmegosztás
kérdőív
Keresési Trendek
kezelőfelület
Kiterjesztett szöveges hirdetések
konvertált kattintás
konverzió
konverziókövetés
Közönség célzása
kulcsszavak
kupon
kutatás
márkanövekedés
minőségi mutató
Mobil
Mobil Március
mobilajánlat
mobilhirdetés
mobiloptimalizálás
non-profit
Online szeminárium
optimalizálás
Partner-jelvény
Payment API
piacon belüli szegmensek
promóciós kredit
Remarketing
Reszponzív hirdetések
RLSA
Salesforce
sikertörténet
Smart Bidding
SMS
súgó
számlázás
Szöveges hirdetések
tartalmi hálózat
Telefon
telefonos kapcsolatfelvétel
továbbfejlesztett kampányok
tömeges szerkesztés
TrueView
TrueView tevékenységhez
TrueView-felfedezési hirdetés
Tudtad-e ?
új adwords
Új termékek
Újdonság
univerzális alkalmazáskampány
URL-kezelés
Ügyfélegyezés
Ügyfélközpont
ügynökségeknek
üzenetbővítmény
vendégbejegyzés
visszajelzés
Webhely-optimalizáló
webinárium
YouTube
Archive
2017
máj.
2016
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
márc.
febr.
jan.
2015
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2014
szept.
aug.
máj.
márc.
2013
dec.
nov.
okt.
szept.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2012
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2011
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2010
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2009
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
Feed
Hasznos oldalak
Google Cégem
Google Partners
Google Webmester Súgó
Google Apps for Work
Gyors választ szeretne?
AdWords Súgó
Google Analytics Súgó
AdWords Oktatóközpont
Szakértő csapatunk elérhetősége
Follow @adwords
Follow
Számítunk visszajelzésére
A bloggal kapcsolatban
ezen az űrlapon
várjuk a véleményeket és a javaslatokat.