Nagy örömmel jelentjük be az AdWords Kampánykísérletek (ACE) globális megjelenését. Az AdWords Kampánykísérletek egy ingyenes eszköz, amely megkönnyíti a kulcsszavakon, ajánlatokon, hirdetéscsoportokon és elhelyezéseken végzett módosítások hatásának pontos tesztelését és mérését.
Hogyan segíthet az AdWords Kampánykísérletek eszköz?
Az utóbbi három hónap során a bétatesztelésben részt vevő felhasználók azt jelentették, hogy az AdWords Kampánykísérletek eszköz segítségével nagyobb magabiztossággal meg tudták állapítani kampánymódosításaik hatásait, ezáltal könnyebb lett és kevesebb kockázattal jár a különböző stratégiák kipróbálása, illetve a gyakoribb optimalizálás.
Az AdWords Kampánykísérletek eszköz nélkül az optimalizálás hatásait jellemzően a főbb mutatók összehasonlításával szokták kiértékelni a kampánymódosítások előtt és az azok után 2-4 héttel fennálló állapotra vonatkozóan. A módosítások eredményeinek az ezen főbb mutatókban jelentkező különbségek tekinthetők. Azonban a kereslet változásai, az egyéb marketinges és értékesítési promóciók, a versenytársak taktikájának módosulása, vagy akár az időjárás hatásai is megbonyolíthatják a helyzetet.
Az AdWords Kampánykísérletek eszközzel a kísérleti kampányod és az eredeti kampányod egymás mellett futnak egy egyidejű felosztott tesztben. Az egyes felosztások forgalmának százalékos arányát, illetve a tesztelni kívánt változtatásokat Te határozhatod meg. Ez a felosztásos megközelítés lehetővé teszi, hogy rövidebb teszteket futtathass, amelyek ott kezdődnek és ott érnek véget, ahol szeretnéd, ily módon kiszűrve a szezonális változások és az egyéb tényezők hatását. Ezáltal pontosabb hatásbecslésekhez juthatsz, és az év során több lehetőséged lesz a teljesítmény tesztelésére, illetve javítására.
Kísérleteket a Keresési és a Display Hálózatban futtatott kampányokhoz is beállíthatsz.
Rövidesen minden hirdető számára megjelenik a Kampánybeállításoknál az AdWords Kampánykísérletek lehetőség. Ha további tájékoztatást szeretnél kapni az új funkcióról, kérjük tekintsd meg a
Súgó GYIK-témaköreit.
A harmadik féltől származó követés támogatása
Amennyiben harmadik féltől származó követést alkalmazol AdWords hirdetéseidhez, az értékkövetési paramétert {aceid} használhatod cél URL-jeidben, hogy meghatározd, mely kattintások származnak a kampány kísérleti, illetve kontroll részéből. Ezután szegmentálással, illetve összehasonlítással megvizsgálhatod a kísérlet hatását a követési rendszeredben elérhető paraméterekre. További tájékoztatásért keresd fel
Súgónkat.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Kérünk mindenkit, hogy csak a poszthoz kapcsolódóan kommentezzetek. Konkrét AdWords- vagy Analytics-fiókkal kapcsolatos kérdéseket az ügyfélszolgálatunk tud megválaszolni, amely a súgóból érhető el. Emellett várjuk a kérdéseket az AdWords Fórumon is. Köszönjük.