Ha szerinted az utóbbi időben valami megváltozott az AdWords jelentéskészítési funkcióiban, akkor bizony igazad van! Mióta június végén bejelentettünk néhány fontos változást a jelentéskészítéssel kapcsolatban , azóta újabb és újabb olyan statisztikákat és funkciókat helyeztünk el a Kampányok lapon, amelyek korábban kizárólag a Jelentésközpontból voltak elérhetők (és még számos újítás hátravan). Ugyanakkor megkezdtük a jelentések teljes körű áthelyezését a Jelentésközpontból. Lényegében új Fiók -, Kampány- és Hirdetéscsoport- jelentések a Jelentések készítése lapon már nem hozhatók létre. Miután az átállás most már gőzerővel halad, úgy gondoltuk, ideje megválaszolni az eddig kapott észrevételeket, bemutatni az elérhető súgóforrásokat, valamint kiemelni néhány újonnan bevezetett funkciót.Amit eddig mondtatok Meg vagyunk győződve róla, hogy a jelentések a Kampányok lapon gyorsabbak és hatékonyabbak lettek. Rugalmasan válthatsz nézetet, ha a teljesítménytrendek mélyebb rétegeibe szeretnél bepillantást nyerni, és az új meglátásaid alapján ugyanazon az oldalon hajthatod végre a módosításokat, mint ahol a jelentéseket futtatod. Ennek ellenére értesültünk róla, hogy néhányaknak problémái adódtak a módosításokból. Visszajelzést kaptunk arról, hogy egyeseknek nehéz megtalálni az összes olyan jelentéskezelési funkciót, amely korábban a Jelentésközpontból volt elérhető, és hogy bizonyos statisztikák és szegmentálási opciók nem szerepelnek minden olyan helyen, ahol használni szeretnétek őket. Az első módosítások után beérkező vélemények elképesztően sokat segítettek nekünk, és már javában folyik a munka a kapott visszajelzések alapján. Így például terveink szerint a következő hetekben minden, a Kampányok lapról letöltött jelentésbe fel fogunk venni "Összesítés" sorokat, és új funkciókat fogunk biztosítani a Keresési Hálózat (Google kereső + keresési partnerek) összesített forgalmának a megjelenítésére. Folyamatosan hajtjuk végre a kéréseiteken alapuló módosításokat, úgyhogy továbbra is várjuk az észrevételeiteket .Súgóforrások Arra az esetre, ha nem találsz egy konkrét statisztikát vagy jelentéskészítési funkciót az AdWords programban, összegyűjtöttünk néhány olyan anyagot, amelyek segíthetnek a kiigazodásban.Töltsd le PDF-formátumú útmutatónkat , ha egy olyan - hasznos és átfogó - segédletet szeretnél kapni, amelyet bármikor fellapozhatsz, ha nem találsz egy-egy konkrét mutatót (egyelőre csak angol nyelven érhető el). Ezenkívül az AdWords Súgó egyik rendszeres en frissített oldalára felvettünk egy internetes szemináriumot és egy kimerítő GYIK-ot is, mely jelenleg szintén csak angol nyelven érhető el. Új funkciók Habár elsősorban arra koncentráltunk, hogy a Jelentésközpont funkcióit áthelyezzük a Kampányok lapra, azért a kampánykezelést is kibővítettük néhány új jelentéskészítési funkcióval. Sőt, bizonyos speciális jelentéskészítési funkciók csak a Kampányok lapról érhetők el, így például a statisztikák eszköz- és kattintástípus szerinti szegmentálása . Továbbá a Dimenziók lapon az általad kiválasztott dimenzió alapján tekintheted meg és szegmentálhatod a teljesítményt. Ennek az új jelentéskészítési funkciónak a segítségével gyorsan megnézheted az alábbiakhoz hasonló jelentéseket:Kampánystatisztikáid a nap órája szerinti szegmentálásban (olyan kérdésekre adhat választ, mint például: "mennyi vásárlást bonyolítanak le az ügyfeleim ebédszünetben?") Fiókstatisztikáid negyedéves szegmentálásban (vezetői összegzést kaphatsz arról, hogyan változott a teljesítmény a fiók beindítása óta) A fiókstatisztikáid cél URL szerinti szegmentálásban (megnézheted, webhelyed mely oldalára érkezik a legtöbb AdWords forgalom, vagy hogy melyek a legjövedelmezőbb oldalak) A következő hetekben még több jelentéskészítési funkciót fogunk bevezetni az AdWords programban, és terveink között szerepel az is, hogy folytassuk a Kampányok lapon már támogatott jelentések eltávolítását a Jelentésközpontból. Köszönjük azt a sok erőfeszítést, amelyet már eddig is rááldoztatok az átállásra. A Jelentésközpontból történő átállás teljesen lezárultáig kérjük továbbra is mondd el, mi a véleményed: küldd el a visszajelzéseidet , ha bármilyen problémába ütköznél. Petlyánszki Gábor, magyar AdWords csapat
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Kérünk mindenkit, hogy csak a poszthoz kapcsolódóan kommentezzetek. Konkrét AdWords- vagy Analytics-fiókkal kapcsolatos kérdéseket az ügyfélszolgálatunk tud megválaszolni, amely a súgóból érhető el. Emellett várjuk a kérdéseket az AdWords Fórumon is. Köszönjük.