Inside AdWords Magyarország
AdWords kezdőknek: 3. rész
2011. február 25.
A kezdőknek, illetve az AdWords alapismereteinek felfrissítését igénylő hirdetőknek szóló sorozatunk harmadik részében megvizsgáljuk, hogy mit érdemes megfontolni a hirdetés célzásával kapcsolatban.
Megfelelő
nyelvi
és
földrajzi célzással
lehetőséged van a hirdetések kampányszinten történő célzására, annak érdekében, hogy azokat az ügyfeleket érd el, akik relevánsak a vállalkozásod tekintetében. Éppen ezért összeírtunk néhány aranyszabályt, amelyeket érdemes lehet követni.
Azt javasoljuk, hogy kampányonként kizárólag két nyelvre koncentrálj: egy az angoltól eltérő nyelvre, és emellett az angolra. Tehát egyrészről használd a hirdetésszöveg nyelvének megfelelő, a célzott országban beszélt nyelvet (pl. a magyart). Emellett pedig érdemes az angol nyelvet is használni. Ez utóbbira azért lehet szükség, mert bizonyos böngészők angol alapbeállításokkal rendelkezhetnek, továbbá számos olyan ember van, aki a google.com webhelyen keres, nem pedig az országuknak megfelelő Google verzióban (pl. google.hu).
Mindig kövesd nyomon a földrajzi célzást. Ez különösen akkor fontos, ha a vállalatod egy konkrét területen keres helyi ügyfeleket.
A fenti tanácsok követésével a következő előnyökre tehetsz szert:
Lehetőséged van arra, hogy csak azokat a releváns területeket célozd, ahol szeretnéd, hogy hirdetéseid megjelenjenek.
Hirdetéseidet nemzetközileg és helyileg is célozd
Megcélozhatod például a Magyarországon élő, angolul beszélő felhasználókat.
Megválaszthatod a saját célozandó területedet (helyi vállalkozás).
Reméljük, hogy ezek a tippek hasznosnak bizonyulnak az AdWordsszel való hirdetési tevékenység során. További hasznos információt és tanácsokat találhatsz erről a témáról az AdWords Súgóban elérhető
Kezdők útmutatójában
. Végül ne feledd, hogy hamarosan jelentkezünk e kezdőknek szóló blogsorozat következő bejegyzésével.
Szerző: Kristin Sarstedt, az Inside AdWords csapat tagja
Továbbfejlesztett főoldal
2011. február 24.
Mit szeretnél látni, amikor először jelentkezel be a fiókodba? Sok hirdetőnk számolt be arról, hogy örülnének, ha rendelkezésükre állna egy gyors pillanatkép a fiókteljesítményről, valamint egy áttekintés azokról a problémákról, amelyeknél beavatkozás szükséges. A részletekben azonban mutatkoznak apró különbségek: egyes hirdetők gyorsan szeretnének azonosítani minden olyan kulcsszót, amely nem éri el az első oldali ajánlatbecslés értékét. Mások a kulcsszóstatisztikákra való lebontás előtt szívesen megnéznék a kampányszintű mutatókat, vagy diagramon szeretnék gyorsan azonosítani a teljesítményben bekövetkező ingadozásokat. Röviden szólva: a legfontosabb a személyre szabás!
Ezt tartottuk szem előtt mi is, amikor bevezettük az AdWords Főoldal lapjának új verzióját. Ahogyan eddig, az oldalon továbbra is megjelenik a fiókértesítések összegzése és a fiókteljesítményre vonatkozó diagram, ám szélesebb körű személyre szabási lehetőségeket nyújt annak érdekében, hogy közelebbről figyelhesd fiókod azon részeit, amelyek igazán fontosak Neked.
A Főoldal lapon található modulok alapját a Kampányok lapon létrehozott
mentett szűrőid
képezik. Ez lehetővé teszi, hogy rugalmasan meghatározd, pontosan mely mutatókat, illetve a fiókod mely részeit fontos áttekintened közvetlenül a bejelentkezést követően. Hozzáadtunk fiókodhoz néhány alapértelmezett szűrőt, hogy kezdetben se legyen üres a Főoldalad, ám bármikor eltávolíthatod ezeket, és személyre szabhatod a lapot a kívánt mértékben. Ugyanezek a modulok jelennek meg az
AdWords Mobilhoz
kezelőfelületén is, így a lapjaid a helyükön maradnak a fiókodban akkor is, amikor úton vagy.
Keresd fel a
Súgót
, ahol további információt kaphatsz a módosításáról, és arról, hogy miként hozhatod ki a legtöbbet Főoldal lapodból. Úgy érheted el, hogy meglévő Fiók pillanatképe oldaladon az "Új verzió" linkre kattintasz (ha meg nem látod ezt a linket, nézz vissza később).
Mondd el nekünk
, hogy mit gondolsz az új verzióról!
Hosszabb címsorok egyes hirdetéseknél a Google-on
2011. február 23.
Folyamatosan teszteljük a keresési eredményoldal különböző változatait annak érdekében, hogy egyaránt optimalizálhassuk a Te teljesítményed és a felhasználói élményt. Talán ehhez hasonlóan Te is folyamatosan azon vagy, hogy az egyes hirdetéseid a megfelelő üzenetet vigyék át a felhasználók számára. Ezt a folyamatot elősegítendő, nemrégiben megváltoztattunk egyes hirdetéstípusokat, hogy azok több információt jeleníthessenek meg ott, ahol a legvalószínűbb, hogy észreveszik őket - vagyis a címsorban.
Az elmúlt néhány hétben megváltoztattuk a leírás első sorának az elhelyezését egyes olyan hirdetéseknél, amelyek a keresési találatok felett jelennek meg a Google-on. Egyes olyan hirdetéseknél, amelyeknél a sorok különálló mondatoknak tűnnek, és a megfelelő központozással végződnek, a leírás 1. sora kötőjellel elválasztva a címsor mögé kerül. Ennek eredményeképp egyes felső elhelyezésű hirdetéseknek hosszabb lett a címsora. Íme egy példa:
Előtte
Utána
Úgy észleltük, hogy ez a módosítás magasabb átkattintási arányt jelent nemcsak a hosszabb címsorral megjelenített hirdetések számára, hanem még a mellette megjelenő hirdetések számára is. Emellett jobb élményt nyújt a felhasználóknak is, hiszen több információt emel ki a hirdetésben.
Mivel csak bizonyos hirdetések jelenhetnek meg a hosszabb címsorral, úgy növelheted az esélyeidet a legjobban, ha biztosítod, hogy hirdetésed minden egyes sora különálló mondatként jelenjen meg, illetve a megfelelő központozással (például ponttal vagy kérdőjellel) végződjön. Mivel ez egy globális módosítás, a központozás országonként változó.
További tájékoztatásért keresd fel a
Súgót
.
Az AdWords irányelveinek frissítései és auditálási tervek harmadik felek számára
2011. február 22.
Az elszámolhatóság az AdWords egyik fő elve. A hirdetői tapasztalat javítása érdekében módosításokat hajtunk végre az AdWords irányelveiben, hogy a harmadik féllel dolgozó hirdetők megismerjék, hogyan teljesít számukra az AdWords, és tudják, mit várhatnak el a harmadik felektől. Meggyőződésünk, hogy hosszabb távon a harmadik feleknek is érdeke arra koncentrálni, ami a hirdető szempontjából a legjobb.
2010
augusztusában
számos változásról tájékoztatást adtunk arra vonatkozóan, ahogyan a harmadik feleknek jelentésekkel és adatokkal kell szolgálniuk az AdWords programról az ügyfeleiknek, beleértve egy
tájékoztató dokumentumot
is, amelyet minden olyan harmadik félnek közzé kell tennie, akinél a hirdetők kiadásainak 80%-a havi 200 ezer forintnál kevesebb.
Most arról szeretnénk tájékoztatni, hogy frissítettük az AdWords irányelveit egy
harmadik felekre vonatkozó irányelv-szakasszal
, amely tartalmazza a fenti jelentési és nyilvánosságra hozatali kötelezettségeket. Tisztáztuk továbbá a megfelelés végrehajtatását és a nem megfelelés kezelését, valamint ismertettük, hogyan léphetnek velünk kapcsolatba a hirdetők, ha bármiféle panaszuk lenne a harmadik felekkel kapcsolatban.
Meggyőződésünk, hogy a legtöbb ügynökség, viszonteladó és más harmadik fél, aki az AdWords szolgáltatást értékesíti, már találkozott ezekkel az irányelvekkel, és rendszereik csak minimális módosítást igényelnek, vagy nem igényelnek módosítást. A kiválasztott harmadik felek proaktív auditálása 2011. április 1-jével indul, de javasoljuk, hogy már ma kezdd meg az ezen irányelvek betartásához szükséges lépések végrehajtását. Tájékoztatunk, hogy továbbra is kivizsgálunk minden panaszt, és megtesszük a megfelelő lépéseket.
A hirdetők számára frissítettük az AdWords súgóját, hogy információval és linkekkel szolgáljunk a megfelelő,
harmadik felekre vonatkozó irányelvekhez
. Amennyiben úgy találod, hogy egy harmadik fél megsérti az irányelveinket az AdWords súgójában elérhető "
Kapcsolatfelvétel
" űrlapon keresztül kapcsolatba léphetsz velünk
Reméljük, hogy ezzel egyértelművé válik a harmadik felek, illetve a hirdetők számára, hogy mely irányelveket kell betartaniuk harmadik fél partnereinknek, és kellő információ áll rendelkezésre a Google harmadik felekre vonatkozó követelményiről. Meggyőződésünk, hogy ezeknek az új követelményeknek köszönhetően a harmadik féllel együttműködő hirdetők jobban tisztában lesznek a nyújtott értékekkel, és nagyszerű tapasztalatban lehet részük.
A Google Online Marketing Versenye: valódi pénz, kézzelfogható eredmények, maradandó tapasztalat!
2011. február 21.
A
Google Online Marketing Versenye
egy globális online marketinges diákverseny, amelyre a világ bármely pontjáról nevezhetnek a felsőoktatási intézmények tanulói. A diákcsoportok 200 USD értékben kapnak online hirdetési lehetőséget; ez a Google AdWords rendszerben használható fel. Ezután helyi cégekkel vagy szervezetekkel együttműködve kell online hirdetési kampányt létrehozniuk. A 2010-es versenyre 60 országból több mint 12000 diák jelentkezett.
Akik már ismerik a versenyt, tudják, milyen nagyszerű díjak várnak a nyertesekre; például elutazhatnak a kaliforniai Mountain View városában található Google Központba, és találkozhatnak a versenyt szervező csapattal. Azonban nem csak globálisan, hanem területek alapján is választunk nyerteseket, és az idei versenyben Amerika, Európa és az Ázsia/Csendes-óceáni térség mellett a Közel-Kelet és Afrika is részt vesz!
Idén a verseny keretén belül a diákcsapatok nem csak vállalkozásokkal, hanem civil szervezetekkel is együttműködhetnek. Akik a civil szervezeteket választják, a kimondottan erre a célra létrehozott
NGO Impact díjért
is harcba szállhatnak, és nonprofit partnerük számára 15000, 10000, illetve 5000 dollárt nyerhetnek.
Hogy miként lehet terjeszteni a hírt? A tanároknak és előadóknak
regisztrálniuk kell
webhelyünkön április közepéig. Diákcsapatok így vehetnek részt a versenyen, ezért érdemes kapcsolatba lépni a volt és jelenlegi tanárokkal, hogy ők is értesüljenek erről a nagyszerű lehetőségről. A
Tanári útmutató
oldalain olvasható információk segítségével a tanárok eldönthetik, hogy a verseny megfelel-e tanítványaik számára. A versenyen részt vehet a világ bármelyik felsőoktatási intézményének bármelyik szaka, egyetemi és főiskolai képzés esetén is. A tanárok április közepéig regisztrálhatnak; a diákok számára a verseny 2011. január 31-től június 10-ig tart. A győzteseket 2011 júliusában hirdetjük ki.
A diákcsapatok, vállalkozások és nonprofit szervezetek együtt maradandót alkothatnak, és eközben megismerhetik az online hirdetések világát. Köszönjük a támogatást!
Anne-Christine Polet
Google AdWords csapat
AdWords kezdőknek: 2. rész
2011. február 18.
A kezdőknek, illetve az AdWords alapismereteinek felfrissítését igénylő hirdetőknek szóló sorozatunk második részében megvizsgáljuk, hogy mit érdemes megfontolni a hirdetésszöveg megválasztásakor. Az ügyfelek a hirdetésszöveget látják a szponzorált linkek között, amikor a termékedre vagy szolgáltatásodra keresnek. Vehetjük úgy, hogy a hirdetés köti össze a felhasználók igényeit a Te termékeddel vagy szolgáltatásoddal. Annak érdekében, hogy a lehető legrelevánsabb legyen ez az összeköttetés, fontold meg az alábbi aranyszabályokat.
Fontos, hogy egyértelmű kapcsolat legyen a hirdetésszöveg, a kulcsszavak, valamint a céloldal között.
A professzionálisabb megjelenés érdekében fontold meg a kis- és nagybetűk helyes használatát.
Releváns kulcsszavak és megjelenített URL használatával megnövelhető a hirdetésszöveg
relevanciája
, és ez átláthatóbbá teszi a felhasználó számára, hogy hova vezet a hirdetés.
A cél URL használatával linkelj pontosan a hirdetés által reklámozott konkrét termék oldalára.
A
kulcsszóbeillesztés
megnöveli az átkattintási arányt. Azonban ne használd a kulcsszóbeillesztést olyankor, amikor a kulcsszavak között megtalálhatók az elgépelt változatok is.
Használj határozott, cselekvésre ösztönző kifejezést ("Vásároljon most" , "Rendeljen Online") a hirdetésszövegben, és említsd meg a különleges ajánlatokat, illetve az árazással kapcsolatos információkat.
A fenti javaslatok alkalmazásával számos előnyre tehetsz szert. Például a hirdetések a megfelelő emberek számára jelennek meg, ugyanis a releváns hirdetésszöveg az ügyfelek keresési kifejezésétől függően jelenik meg. Ezenkívül a hirdetésszöveg révén cselekvésre ösztönözhetők az ügyfelek, ha pedig közvetlenül a megfelelő termékre mutató linket használsz, azzal közelebb hozod az ügyfelet a vásárlási döntéshez. Így az összes fenti javaslat több konverzióhoz, illetve több értékesítéshez vezethet.
Reméljük, hogy ezek a tippek hasznosnak bizonyulnak az AdWordsszel való hirdetési tevékenység során. A hirdetésszöveg optimalizálásával kapcsolatban
itt
találhatsz további információkat. Továbbá ne felejtsd el meglátogatni az AdWords Súgóban a
Kezdők útmutatóját
, ami további információt és tanácsokat nyújt, valamint tekintsd meg ingyenes
videoútmutatónkat
az AdWords Online Tanfolyamból. Végül ne feledd, hogy hamarosan jelentkezünk e kezdőknek szóló blogsorozat következő bejegyzésével.
Szerző: Kristin Sarstedt, az Inside AdWords csapat tagja
Új AdWords funkció - Automatizált szabályok
2011. február 17.
Gyakran éjszakázol, hogy megtudhasd, hogy állnak az ajánlataid? Szabadságodat a kattintási mennyiség ingadozásaihoz szoktad igazítani?
Ha egy AdWords-fiókot maximális hatékonysággal szeretnénk kezelni, az bizony rengeteg időt vehet igénybe - olyan időt, amelyet a vállalkozás további nélkülözhetetlen részeire lehetne fordítani. Ezért fejlesztettük ki legújabb szolgáltatásunkat, az automatizált szabályokat, amelyek révén úgy használhatod ki a 24 órás fiókkezelés előnyeit, hogy közben te más fontos dolgokkal foglalkozol.
Az automatizált szabályok segítségével szabályokat hozhatsz létre az ajánlattétel, a költségkeret és a fiók meghatározott részeinek (bizonyos kulcsszavaknak, hirdetéscsoportoknak, kampányoknak és hirdetéseknek) a konkrét időpontokban történő módosítására. Az alábbi feladatok például automatizált szabályok segítségével is elvégezhetők:
Hirdetések engedélyezése egy kiemelt ajánlathoz vasárnap késő éjjel, amikortól az ajánlat él
Az első oldali CPC automatikus megemelése egy kampány valamennyi, az "akció" szót tartalmazó kulcsszavánál
Nagyobb forgalom generálása a legjobb bevásárlónapokon: a napi költségkeret automatikus megnövelése hétfőn, majd csökkentése szerdán
Nézzünk végig egy példát. Tegyük fel, hogy Google ébresztőórákat árulunk, és azt szeretnénk, ha hirdetésünk előkelő pozícióban jelenne meg azoknál a kulcsszavaknál, amelyek tartalmazzák az "ébresztőóra" kifejezést. Létrehozhatunk egy szabályt, amely automatikusan megnöveli az ajánlatot ezeknél a fontos kulcsszavaknál olyankor, amikor az átlagos pozíció 2 alá esik. Először a kampány Kulcsszavak lapjára navigálunk, az "Automatizálás" legördülő menüre kattintunk, majd kiválasztjuk a "Max. CPC-ajánlatok módosítása a következő esetben:" elemet.
A megjelenő ablakban megadjuk, hogy az ajánlatokat tíz százalékkal növeljük legfeljebb a 700 forintos maximális ajánlatig abban az esetben, ha bizonyos feltételek teljesülnek. Jelen példánkban a követelmény az, hogy a kulcsszavak tartalmazzák az "ébresztőóra" kifejezést, illetve átlagos pozíciójuk 2-nél rosszabb legyen.
Ezt követően beállítjuk, hogy a szabályt minden nap reggel 6:00 órakor, az adott nap adatai alapján hajtsa végre a rendszer. Nevet adunk a szabálynak, és a módosítások követhetősége érdekében minden olyan alkalomról e-mailt kérünk, amikor a szabály lefut.
Nagyon fontos az utolsó lépés, amikor az "Eredmények áttekintése" elemre kattintva megjelenítjük azoknak a módosításoknak a listáját, amelyeket a szabály adott pillanatban történő lefuttatása esetén hajtana végre a rendszer. Ha úgy látjuk, hogy minden rendben, akkor a "Mentés" gombra kattintunk.
A létrehozott szabályok kezeléséhez, és a fiókon automatikusan végrehajtott napi módosítások nyomon követéséhez a fiók "Vezérlőpult és könyvtár" szakaszának "Szabályok" elemére kell kattintani.
Ha vannak olyan manuálisan végrehajtott feladataid, amelyeket rendszeresen végre szoktál hajtani a fiókodban, javasoljuk, hogy tedd próbára az automatizált szabályokat. Miután megtetted, örömmel vesszük az automatizált szabályok továbbfejlesztésével kapcsolatos
visszajelzéseidet
. Úgyhogy mondd el nekünk, hogyan boldogulsz!
Az automatizált szabályokról az
AdWords súgójában
található további tájékoztatás.
Címkék
***haladóknak***
***kezdőknek***
***mélyvíz***
+1
a kereső
adaptív hirdetés
AdMob
Advertising Week
AdWords
AdWords Editor
AdWords Kezdőknek Sorozat
AdWords Online Tanterem
AdWords promóciós kódok
AdWords Számlázási beállítások
AdWords Szerkesztő
AdWords tutorials
AdWords Videóhoz
Ajánlatkorrekció
ajánlattétel
Ajánlattételi stratégia
Aktuális
Alkalmazás
analytics
Android
Applikáció
Automatikus ajánlattétel
Autómatikus ajánlattétel
bejelentés
belsőlink-bővítmény
bemutatkozás
Bővített URL
bővítmények
Case Study
cél-ROAS
céloldal
célzás
chat
click-to-call
CPA
demográfiai
DFSA
dinamikus keresési hirdetések
Dinamikus remarketing
display-hirdetések
esettanulmány
eszközök
eszközökön keresztüli tevékenységek
ETA
Fejlesztések
Firebase
fórum
frissítési központ
gépi tanulás
Gmail
Gmail-hirdetések
Google AdWords
Google AdWords oktatás
Google AdWords Oktatóközpont
Google Adwords tutorials
Google AdWords Webinárium
Google Analytics
Google Display Network
Google I/O
Google Maps
Google Minősítési Program
Google Partners
Google Performance Summit
Google Play
google+
GYIK
hatékonyság
helybővítmény
helyi célzás
hirdetésbővítmények
hirdetésformátumok
hirdetéspozíció
Híváskonverzió
hozzárendelés
idő alapú célzás
innováció
irányelvek
jelentések
kampánykísérletek
kampánymenedzsment
kampányszintű közönséglisták
Kampányvázlatok
Karácsony
képernyőmegosztás
kérdőív
Keresési Trendek
kezelőfelület
Kiterjesztett szöveges hirdetések
konvertált kattintás
konverzió
konverziókövetés
Közönség célzása
kulcsszavak
kupon
kutatás
márkanövekedés
minőségi mutató
Mobil
Mobil Március
mobilajánlat
mobilhirdetés
mobiloptimalizálás
non-profit
Online szeminárium
optimalizálás
Partner-jelvény
Payment API
piacon belüli szegmensek
promóciós kredit
Remarketing
Reszponzív hirdetések
RLSA
Salesforce
sikertörténet
Smart Bidding
SMS
súgó
számlázás
Szöveges hirdetések
tartalmi hálózat
Telefon
telefonos kapcsolatfelvétel
továbbfejlesztett kampányok
tömeges szerkesztés
TrueView
TrueView tevékenységhez
TrueView-felfedezési hirdetés
Tudtad-e ?
új adwords
Új termékek
Újdonság
univerzális alkalmazáskampány
URL-kezelés
Ügyfélegyezés
Ügyfélközpont
ügynökségeknek
üzenetbővítmény
vendégbejegyzés
visszajelzés
Webhely-optimalizáló
webinárium
YouTube
Archive
2017
máj.
2016
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
márc.
febr.
jan.
2015
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2014
szept.
aug.
máj.
márc.
2013
dec.
nov.
okt.
szept.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
2012
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2011
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2010
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
2009
dec.
nov.
okt.
szept.
aug.
júl.
jún.
máj.
ápr.
márc.
febr.
jan.
Feed
Hasznos oldalak
Google Cégem
Google Partners
Google Webmester Súgó
Google Apps for Work
Gyors választ szeretne?
AdWords Súgó
Google Analytics Súgó
AdWords Oktatóközpont
Szakértő csapatunk elérhetősége
Follow @adwords
Follow
Számítunk visszajelzésére
A bloggal kapcsolatban
ezen az űrlapon
várjuk a véleményeket és a javaslatokat.