A Google Magyarország novemberben elindította a Google Szakértők térképét azzal a céllal, hogy még inkább láthatóvá tegyük ügynökségi partnereinket a potenciális hirdetők, ügyfelek számára, illetve segítsük a hirdetni vágyó ügyfeleket a városukban, megyéjükben tevékenykedő szakértők. felkutatásában. A térképre már több, közel 100 szakértő regisztrált, akik készen állnak arra, hogy az új ügyfelek megtalálják őket!
Ügynökségi Térképünk a Neten a cégem program részeként a program weboldalán is elérhető, mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy hirdetőink már az első perctől szakértőhöz fordulhassanak AdWords kampánnyal vagy honlappal kapcsolatos kérdéseikkel.
kezdeti kísérletezgetéssel járó kellemetlenségeket és már az első perctől kezdve profin hirdethet.
A Szakértők térképe elérhető a www.ugynoksegiterkep.hu címen, illetve a Neten a cégem program honlapján.
A térképen a Google az Ügynökségekért Program és weboldal regisztrált tagjai szerepelhetnek. A szakértőket 3 csoportba soroltuk aszerint, hogy rendelkeznek-e szakártői vizsgával, minősítéssel. Az egyes csoportokat a térképen különböző színek jelölik.
Google Minősített Partnerek: Ők azok, akik nem csupán kiemelkedő szakértelemmel rendelkeznek az AdWords szolgáltatás területén, de teljesítették azokat a magasfokú hatékonysági követelményeket, amelyek a partneri minősítés megszerzéséhez szükségesek. Ezek a cégek legalább egy minősített szakértővel rendelkeznek és vezetők az Adwords kampány-menedzsment területén.
Google AdWords Szakértők:Kék szín jelöli a szakértővel dolgozó partnereinket: Ők azok az Ügynökségi Partnereink, akik rendelkeznek minősített szakértővel, tehát olyan tanácsadóval, aki a szakvizsgák letételével már bizonyította AdWords szaktudását. Ezek az ügynökségek még nem teljesítették a minősített partneri fokozat feltételeit, azonban számos sikeres kampányt menedzselnek, hozzáértésük és szakértelmük pedig garantált.
Google Ügynökségi Program tagok: Zöld színt kaptak Ügynökségi Programunk tagjai: Olyan Ügynökségi Partnerek, akik tagjai a Google az Ügynökségekért Programunknak és ismerik, használják az AdWords szolgáltatást. Ezáltal hirdetőink segítségére lehetnek az AdWords kampányokkal kapcsolatos kérdések megválaszolásában.
Ha ügynökségként szeretne felkerülni a Google Szakértői térképére, regisztráljon A Google az Ügynökségekért Program weboldalán, tekintse meg webináriumainkat és adja meg a webináriumok megtekintését igazoló kódokat az erre szolgáló felületen.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése
Kérünk mindenkit, hogy csak a poszthoz kapcsolódóan kommentezzetek. Konkrét AdWords- vagy Analytics-fiókkal kapcsolatos kérdéseket az ügyfélszolgálatunk tud megválaszolni, amely a súgóból érhető el. Emellett várjuk a kérdéseket az AdWords Fórumon is. Köszönjük.